Belföld

Tarlós ideges: mi a fészkes fenéből fizessünk?

Már ütik egymást a frakciók a városházán. Napirenden a főváros idei költségvetése. Mindent felülírhat a csőd felé menetelő BKV.

Több mint 70 előterjesztésről, köztük Budapest 2012-es költségvetéséről dönt ma a Fővárosi Közgyűlés; a napirendet 21 igen és 8 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el.

A testület két fordulóban, délelőtt és délután tárgyalja a város 2012-es költségvetését, amelyben oktatási, kulturális, turisztikai és kisebbségi feladatokra az előző évihez képest kevesebbet, közösségi közlekedésre, szociálpolitikai és védelmi feladatokra pedig több pénzt szánnának.


Fotó: MTI

A napirendi vitában az MSZP több, zárt ülésen tárgyalandó javaslat nyilvánosságát kérte, ám ezek egyikét sem támogatta a többség. A szocialista párt és a Fidesz-KDNP ezután az előző vezetés által hagyott örökségről, továbbá az eddig megtett intézkedésekről folytatott vitát. (Zárt ülésen tárgyalják a vízművek reprivatizálását célzó előterjesztést, ezt egyelőre ki sem osztották a közgyűlés tagjai között.)

Tarlós István főpolgármester többször is az általa parttalannak tartott vita befejezését sürgette, úgy fogalmazott, dolgozni jött, nem színházba. A BKV finanszírozása kapcsán bírálta az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét; azt mondta, Horváth Csaba úgy próbálja beállítani a helyzetet, mintha arról az új vezetés tehetne, s egy éve csak “szarakodik”.     

“Mi a fészkes fenéből fizessük vissza az előző vezetés által felvett hiteleket?” – tette fel a kérdést a városvezető. Az indítványok közül Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes visszavonta a CET-Közraktárak projekttel kapcsolatos előterjesztését. A városháza kommunikációs igazgatósága közleményében ennek okaként azt jelölte meg, hogy a sajtóban az utóbbi napokban félrevezető, téves információk jelentek meg az ügyben.  A képviselők napirendre vették az LMP-s Somfai Ágnes javaslatcsomagját, amely a BKV helyzetére vonatkozó indítványokat tartalmaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik