Belföld

A hajléktalanszállón is vigyáztak Orbánra

A miniszterelnök lemondott a személyvédelem egyes elemeiről, amikor február elején felkereste az Aszódi úti hajléktalanszállót.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) mindvégig, “operatív, külső szemlélő által nem felismerhető módon” biztosította Orbán Viktor védelmét – közölte egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában Pintér Sándor belügyminiszter.

A Blikk számolt be arról, hogy február 5-én bejelentés nélkül tett látogatást a kormányfő a menhelyen, ahol arra volt kíváncsi, “hogy mennek a dolgok” az új intézményben. A napilap cikke szerint Orbán Viktor bejelentés nélkül érkezett, Volkswagen kisbuszát is maga vezette, testőrök nélkül.

Az írást felidézve az MSZP-s Harangozó Tamás arról kérdezte a belügyminisztert, hogy a TEK valóban védelem nélkül hagyta a miniszterelnököt. Rákérdezett, hogy Orbán Viktor a személyvédelem mely elemeiről mondott le előzetesen, illetve hogy a terrorelhárítás előzetesen felmérte-e a látogatás helyszínét, és folytatott-e egyeztetést a létesítmény üzemeltetőivel.

Pintér Sándor válaszul tudatta, a vonatkozó kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök magánprogramjain lemondjon a személyvédelem egyes elemeiről. Orbán Viktor ezt meg is tette, és bár az erről szóló lemondó nyilatkozat nem nyilvános adat, a TEK annak megtekintését előre egyeztetett időpontban biztosítja a szocialista képviselőnek – írta a parlamenti honlapon elérhető válaszában a belügyminiszter.

Az említett kormányrendelet szerint a köztársasági elnök és a miniszterelnök állandó védelmét a TEK szervezi meg és hajtja végre. A szabályozás szerint a védett állami vezetők magánprogramjaik időtartamára a személyvédelem egyes elemeiről előzetesen írásban lemondhatnak. A rendelet emellett arra is lehetőséget ad, hogy a miniszterelnök a részvételével tartott hivatalos programhoz kapcsolódó személyvédelem egyes elemeiről előzetesen lemondjon, feltéve, hogy azon nem vesz részt a kormánytagok közé nem tartozó vagy nemzetközileg védett személy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik