Belföld

Meddig gurulnak a fuvarosok?

Utoljára múlt szerdán emelkedett az üzemanyagok ára, ezen a héten csend van a piacon. Egyes elemzők szerint viszont néhány hónapon belül 40-50 forinttal is felkúszhat a hajtóerők ára. De mi lesz akkor a fuvarozókkal?

Nem újdonság, hogy a töltőállomások totemoszlopai több mint 400 forintos üzemanyagárakról árulkodnak. És bár ezen a héten nem emelkedtek tovább az értékek, így is csúcs áron tölthetjük a járművekbe a benzint és a gázolajat. Egészen pontosan jelenleg 424 forint a benzin és 437 forint a gázolaj literenkénti átlagára, ami komolyan érinti az autósokat. Hát ha még beigazolódik az elemzők becslése is, miszerint nyáron már az 500-as álomhatárt is elérhetjük. Ez a tény pedig rányomhatja a bélyegét a fuvarozó vállalatokra is, hiszen már így is emelniük kellett a szolgáltatások árait. „Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hiszen ahogy emelkednek az olaj-árak, úgy kell nekünk is plusz költségeket rónunk partnereinkre, mert áremelés nélkül már nekünk sem érné meg. Igyekszünk költségcsökkentő lépésekkel is optimalizálni a helyzetet, így például januárban egy saját, 30 ezer literes üzemanyagtartályt is beüzemeltünk a telephelyünkön, ahol a cég teherautóit tankoljuk, valamivel olcsóbban, mint a kutakon. De ha itt 40-50 forintos emelkedés jön, akkor azt természetesen mi is jócskán megérezzük” – mondta Polgár Sándor, a Tibor Trans Kft. ügyvezetője.

És ha a fuvarozó cégek emelnek, akkor azok megrendelői is, vagyis maguk a kereskedők, akik így majd az eladott termékek árát a plafonig nyomják, de mi vásárlók, kénytelen-kelletlen így is megvesszük…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik