Kiállítás a sebesült Görgeyről

Súlyos koponyasérüléssel harcolta végig a szabadságharc utolsó napjait Görgey Artúr.

1849. július 2-án Haynau csapatai megtámadták a komáromi sánctábort- ebben a csatában szenvedett komoly fejsérülést Görgey tábornok. Egy felette felrobbanó gránát szilánkjai 12-15 cm hosszan szakították fel koponyacsontját- mindössze 1-2 milliméteren múlt, hogy agya nem sérült meg. A sebesülést a komáromi erődben megműtötték, az eset utáni 9. napon pedig Görgey 25 ezer honvéd élén hagyta el Komáromot.

A szabadságharc idején a steril műtétvezetés még nem volt elterjedt, a fejsérüléseket több évezredes hagyományok szerint gyógyították: nem ritkán alkalmaztak koponyalékelést különféle koponyafúró készletek segítségével. A szegényes higiéniás viszonyok miatt Görgey sebe elfertőződött, így újra fel kellett nyitni, azonban a tábornok a sérülés ellenére is tökéletesen el tudta látni hadvezéri feladatait.

A sebesült Görgey című kiállítás orvostörténeti és történettudományi szempontból dolgozza fel a sérülés körülményeit. Bemutatják Kossuth és Görgey levelezését, illetve koponyasebészettel foglalkozó korabeli szövegeket és orvosi eszközöket is: az érdeklődők láthatnak koponyafúrókat, szúrcsapot és hadorvosi sebészkészletet is. Emellett láthatóak a tábornok fegyverei és személyes tárgyai, fotói és halotti maszkja. A tárlat az elmúlt 150 év tankönyvei segítségével követi nyomon, hogyan változott Görgei alakja és megítélése az oktatásban.

A sebesült Görgey című tárlatot február 29-én, szerdán 16 óra 30 perckor nyitják meg.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.