Belföld

Kezdeti tapasztalatok alapján korrigálnak

Befejezték Győrben a tömegközlekedési korszerű utastájékoztató rendszer kiépítését, uniós támogatással több mint félmilliárd forintból. Néhány esetben azonban még szükséges a módosítás a kezdeti tapasztalatok alapján.

A beruházástól a buszközlekedést igénybe vevők számának gyarapodását várják – mondta Borkai Zsolt polgármester a projektzáró sajtótájékoztatón kedden.

Az 563 millió forintos projekt keretében több mint száz helyi járatú autóbuszba szerelték fel a technikai eszközöket, amelyek révén az utasok tájékoztatást kapnak szóban és írásban a következő megállóról és az átszállási lehetőségekről – ismertette Pócza Mihály, a Kisalföld Volán Zrt. vezérigazgatója. Huszonnégy megállóban helyeztek el információs oszlopokat, amelyek műholdas információk alapján nem csak kijelzik, hanem hangosan is közlik a járatszámot, a célállomást és a következő jármű várható érkezési idejét. A vakok és gyengén látók számára hangos szolgáltatást is kifejlesztettek. Húsz nagyforgalmú buszmegállóba éjjel-nappal működő jegy- és bérletkiadó automatát telepítettek. A kártyás jegyvásárlók aránya a fiatalok körében folyamatosan növekszik, az idősebbek viszont az érmés vásárlást preferálják – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az új szolgáltatást általában kedvezően fogadja az utazóközönség, viszont néhány területen módosításokra lesz szükség – utalt a kezdeti tapasztalatokra Pócza Mihály. Példaként említette, hogy a jegykiadó automaták használatának lépéseiről is informálni kell az utasokat.

A projekt teljes költségvetése 563 millió forint. A győri önkormányzat és a Kisalföld Volán Zrt. konzorciuma által megvalósított fejlesztést több mint félmilliárd forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam, 56 milliót pedig a konzorcium tett a támogatási összeghez. A kivitelezést a Synergon Rendszerintegrátor Kft. és a Systrans Rendszerintegrátor Kft. végezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik