Belföld

Az LMP is megsarcolná az autósokat

A párt szerint a behajtási díj bevezetése is kell ahhoz, hogy megmentsék a BKV-t. Azt viszont már nem részletezik, mit értenek behajtási díj alatt.

Az LMP javaslatcsomagja átrendezné a kereseteket a fuvarozócégnél. Eltörölné a prémiumokat, a felső szinteken bércsökkentést, az alsó szinteken pedig fizetésemelést javasol. A társaság működésével kapcsolatos kiadások egy részét vizsgálóbizottság tekinthetné át, mert itt is lehetne spórolni – mondta Somfai Ágnes fővárosi képviselő.

Szerinte a bevételt is lehetne növelni, részint a reklámfelület-értékesítéssel, illetve a bérlet- és jegyértékesítés élénkítésével, hiszen még mindig magas a bliccelők aránya.

A teherforgalmi díjakat beszedési hatékonyságának növelésétől 5-7 milliárd forint pluszt várnak, emellett bevezetnék a kerületi és agglomerációs települési hozzájárulást, valamint a személyforgalmi behajtási díjat. Ezekről egyelőre nem közöltek részleteket.

Somfai Ágnes hozzátette: az államnak a jelenlegi, körülbelül 60 százalék helyett 100 százalékban meg kell térítenie a megrendelt utazási kedvezményeket. Ehhez a fogyasztóiár-kiegészítés 10 milliárd forintos növelését tartják szükségesnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik