Belföld

Baráti szakértők is formálták a dohánytörvény-javaslatot

Lázár János frakcióvezető szerint ebben nincs semmi rendkívüli. Sőt, ez az igazi társadalmi egyeztetés.

A Fidesz parlamenti frakciója írta a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot, ám megalkotásában szerepe volt a Continental Dohányipari Zrt. vezetőjének, Sánta Jánosnak is – jelentette ki a képviselőcsoport vezetője.

Lázár János hozzátette: tíz éve ismeri Sántát, aki a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke is, és azóta kikéri a véleményét a hódmezővásárhelyi vállalkozónak. Szerinte ez a társadalmi egyeztetés része. (A Népszabadság hétfőn írt erről, a cikket itt találja – a szerk.) A pécsi dohányipar is hozzászólt az indítványhoz, és a külföldi gyártók véleményét is meghallgatták a kérdésben.

A frakcióvezető megismételte, hogy a dohány-kiskereskedelmet újraszabályozó kormánypárti indítványnak, amely állami monopóliummá nyilvánítaná a termékek kiskereskedelmét, három fő célja van. Egyrészt, hogy megnehezítse a fiatalok cigarettához jutását, másrészt, hogy az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön, harmadrészt, hogy támogassa a magyar dohány-előállítókat.

Lázár úgy látja: semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy a piac hazai szereplői olyan jogokhoz jutnak, mint amilyenekhez a Philip Morris jutott az elmúlt években, “nem kevés törvényi kedvezménnyel”.

A javaslat zárószavazása egyébként korábban kétszer is szerepelt az Országgyűlés napirendjén, ám a kormánytöbbség még az előterjesztés elfogadása előtt úgy határozott, hogy csak az Európai Bizottság véleményének kikérése után dönt az indítványról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik