Belföld

Öt éve egyre nő a drogozók száma Fejérben

Székesfehérváron újjá szervezett kábítószerügyi fórummal veszik fel a harcot a kábítószer- fogyasztás ellen.

Csütörtökön délután tartotta alakuló ülését a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Az alakuló ülésen a Székesfehérvári Rendőrkapitányság alezredese, Brandl Csilla elmondta: a fehérvári rendőrkapitányság területén 2011-ben 112 esetben indítottak büntetőeljárást kábítószerrel való visszaélés bűncselekménye miatt. Az azt megelőző évben pedig 115 esetben.

R. Szabó Ágnestől, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: Fejér megyében az elmúlt öt évben folyamatosan emelkedik az ismertté vált kábítószeres ügyek száma. Míg 2007-ben még 149 ügy volt, 2008-ban 156, 2009-ben 167, 2010-ben 203, tavaly pedig már 229.

2011-ben az országban összesen 5989 ügy volt. Így a megyék rangsorában – Budapest kivételével- Fejér a 10. helyen áll, vagyis a 19 megyét tekintve, a középmezőnyben van- mondta a szóvivő.

A kábítószer fogyasztás riasztó növekedése miatt a 2001.ben alakult fehérvári fórum munkáját felülvizsgálta a városvezetés, és tavaly novemberben a közgyűlés döntött az átszervezéséről. A jövőben az elnökséget Székesfehérvár polgármestere látja el, az alelnöki teendőket Östör Annamária egészségügyi tanácsnok.

Az újjáalakult fórum feladatául tűzte ki a helyi drogstratégia megújítását, az abban foglalt feladatok koordinálását. Vállalta, hogy támogatja az alulról jövő kezdeményezéseket, segíti nemzetközi pályázatokon való részvételüket.

A kábítószer könnyen függőséget okoz, így ellene a védekezés leghatásosabb módja, ha valaki el sem kezdi fogyasztani. Akit pedig még több kábítószeres tragédiája sem tart vissza, az jó, ha tudja, hogy a kábítószer vagy a tiltó listán lévő anyagok, pl. egyes designer drogok fogyasztása épp úgy bűncselekmény ma már, mint a termesztés vagy a kereskedelem, és akár szabadságvesztés is járhat érte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik