Belföld

Húsvéti bélyeget hoztak forgalomba

Spányi Antal püspök és a posta vezérigazgató-helyettesének jelenlétében bocsájtották forgalomba pénteken az új bélyegeket, Budapesten

A bélyegképen népies ábrázolásmódban a keresztről levett Krisztust ölében tartó, fiát sirató Mária látható. Az alkalmi borítékot a barokk népi hagyományokat és népi vallásosságot jellemző tárgy, a pléhkrisztusok ihlette grafikai kompozíció díszíti. Az alkalmi bélyegzőn a bélyegkép virágmotívuma ismétlődik.

A Magyar Posta filatélia újdonsága Keresztes Dóra grafikus tervei szerint készült az Állami Nyomdában – ismertette Bakati Gábor a sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes forgalomba bocsátáson a Magyar Katolikus Rádió épületében. Mint mondta, ez a bélyeg és boríték “megemlékezik valamiről, ami több, mint amit a mindennapjainkban megélünk.”

A Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával beteljesedő megváltás a keresztény örömhír legfontosabb üzenete. A húsvét a kereszténység mozgó ünnepe. Napja a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik, azaz március 22. és április 25. közé. A magyar húsvét kifejezés a nagyböjt, az előkészület és önmegtartóztatás idejének elmúltára utal. A hagyományos húsvéti körmenet elnevezése a legtöbb vidéken a feltámadáshoz kapcsolódik. A keresztény egyház szertartásaiban hosszú ünnepi időszak fogja át a tavaszi és a nyár eleji hónapokat, a húsvéti ünnepkör pünkösddel zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik