Belföld

Rablás Nyúlon: a kutyákat is lelőtték az elkövetők

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2012. 02. 23. 08:00

Elkeserítő látvány fogadta a Vatam Hungária Kft. dolgozóit szerda hajnalban. A cég nyúli telephelyét teljesen kirabolták, a házőrzőket pedig lelőtték. A kár több mint 20 millió forint.

A szokásos rend szerint indultak volna dolgozni a nyúli székhelyű épületgépészeti vállalkozás munkatársai szerda reggel, a társaság Dózsa telepen található ingatlanját azonban ismeretlenek kifosztották az éjszaka folyamán. A betolakodók először lelőtték a területet őrző ebeket, ezt követően a bejárati kaput, és a rácsos ajtót kifeszítették, majd az összes gépet felpakolták és az udvarban álló autóval távoztak a helyszínről. Flexeket, fúrógépeket, press-gépet, horonymarókat és vésőgépet is eltulajdonítottak a merénylők, ezek értéke megközelítőleg 20 millió forintot kóstál. A délután folyamán aztán a Mitsubishi típusú terepjáró előkerült, a komáromi vízi rendőrség talált rá a járműre Gönyűn, a Duna parton. Az autó azonban abroncsok nélkül vesztegelt, a tettesek, a szintén a cégtől eltulajdonított fűrésszel vágtak rönköt a gumik helyére. Emellett az akkumulátort is kiszerelték a gépkocsiból, mégpedig úgy, hogy vele az összes kábelt elvágták.

lopott autó (lopott autó, )

Varga Tamás, a cég ügyvezetője a Győr24-nek elmondta, hogy feltételezései sincsenek azzal kapcsolatban, hogy kik lehettek az elkövetők, de a nyomravezetőknek jutalmat ajánlott fel. Aki bármi információval tud szolgálni, vagy bármi gyanúsat látott az ominózus est folyamán, az jelezze az info@vatam.hu e-mail címen, vagy hívja a 96/900-088-as számot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.