Belföld

Lecsapott a Klubrádióra a médiahatóság

Vizsgálatot indított a Klubrádió múlt szerdai, Beszéljük meg műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, mert az adásban Schmitt Pál köztársasági elnök likvidálása volt a téma - közölte a Magyar Nemzettel a hatóság.

A lap csütörtöki számában megjelent cikkben azt írja, hogy eddig két panasz érkezett a hatósághoz az ügyben.

A Klubrádió kifogásolt adásában egy betelefonáló a következőket mondta: “és nekem van egy elméletem, hogy hogy tudják Schmitt Pált megmenteni. Ez elmélet. Ha likvidálják.”

A cikk szerint a probléma ott van, hogy “Bolgár György műsorvezető nem szakította meg a beszélgetést, hanem még percekig beszélgetett a férfival, aki egyebek között azt is elmondhatta, hogy szerinte Rogán Antal áll Vancsik Zoltán MSZP-s politikus évekkel ezelőtti halálos közlekedési balesetének hátterében.”

A történtek miatt szerdán a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nyílt levélben fordult az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjéhez. A levél szerzői, Fricz Tamás és Csizmadia László a többi között azt kérdezte Hannes Swobodától, elfogadhatónak tartja-e, hogy ilyesmi elhangozhat egy rádióműsorban, illetve szerinte van-e olyan tagállam, ahol tolerálnák az adott államfő likvidálásáról folyó nyilvános párbeszédet – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik