Belföld

Kinek van igaza? Vitanap a Révaiban

Kedvükre vitatkozhattak ma a diákok a Révai Miklós Gimnáziumban. De csak az a 30 fő, aki részt vett a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és az Észak-dunántúli Ifjak Egyesületének közös rendezvényén.

A „Szólj bele” programsorozat egy uniós projekt keretében 25 magyarországi állomásra látogat el, köztük Győrbe is. Az akciónak több célja van, az első és legfontosabb az, hogy fejlesszék a diákok kommunikációs készségeit, megtanítsák a szervezők a fiatalokat érvekkel vitatkozni, de fontos része a kezdeményezésnek az is, hogy a tanulók találkozzanak helyi döntéshozókkal és kialakuljon egyfajta párbeszéd. A Révai Miklós Gimnázium nebulói is belekóstoltak, pontosabban beleszóltak a programba. A csütörtöki rendezvényen először trénerek segítségével technikailag és tartalmilag fogalmazták meg gondolataikat, majd ezt követően közösen vitatkoztak az adott témáról, pontosan arról, hogy szükséges-e az ifjúságnak részt vennie a közügyekben. „Elsőként állampolgári jogainkról és kötelességeinkről beszélgettünk, ezután pedig megfogalmaztuk, hogy miért lenne fontos az, hogy szerepet vállaljunk a közügyekben. A diákok ötletekkel és érvekkel felvértezve aztán a helyi vezetőkkel tanácskoztak, és úgy vélem, jól sikerült a párbeszéd” – mondta Kiss László, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány trénere.

A road show jövő hét végén zárul, addig még 2 városba látogat el a vitafórum.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik