Belföld

Vörösiszap-katasztrófa: Brüsszel miatt késik a kárenyhítés

A vidékfejlesztési miniszter szerint az unió rendre újabb feltételeket szab, ezért nem jutnak pénzhez az agrárvállalkozások.

Fazekas Sándor a mai, devecseri bejárás után elmondta: egy éve folyamatosan egyeztetnek a közösséggel, és „már minden jó szándékú türelmükből kifogytak”, mert legalább háromszor előfordult, hogy az unió bizottsága a hatvannapos határidő 58. napján még három kérdést tett fel az ügyben.

Reményei szerint néhány hónapon belül egyértelmű döntés születhet az ügyben. A tét nem kicsi: összesen 68 mezőgazdasági vállalkozó nyújtott be mintegy 1,2 milliárd forintnyi kárigényt a vörösiszap-katasztrófa következtében megsemmisült terményekre, illetve állatállományra.

A miniszter bejelentette: a zöldhatóság intézkedési tervet dolgoz ki az ajkai timföldgyár tározói kiporzásának megoldására. A technológiaváltás miatt ugyanis megszűnt a IX-es és X-es tározók vízborítása, és a szél felkapja a vörösiszappport. A probléma a gyártól a tározóig tartó szállítási útvonalakat is érinti.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy a jövő héten egyeztetnek a Mal Zrt. képviselőivel a gátak megerősítésének ütemtervéről és a kazettákkal kapcsolatos helyreállítási terv elkészítéséről.

Zay Andrea hozzátette: folyamatosan mérik a porszennyezést, a vizsgálatok szerint Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely területén nem történt határérték-túllépés. A jövő héten a zöldhatóság állandó mérőállomást telepít a szélirányba eső területen.

Összesen csaknem 16 milliárd forintba került a vörösiszap-katasztrófa következtében károsodott mezőgazdasági területek helyreállítása – közölte a szaktárca miniszteri megbízottja. A tragédia utáni első becslések még kétszer ekkora összeget jövendöltek. Ez harminc centiméteres mélységben 3 millió köbméter föld elszállítását és pótlását jelentette volna. Ehhez képest sikerült a költségeket lefaragni, és a talaj károsodását magyar alapanyagokkal megakadályozni.

Szabó Csaba megjegyezte: húszezer talajminta igazolja, hogy a földeken korlátozás nélkül bármit lehet termeszteni. Környezetvédelmi módszerekkel 270 hektárnyi területet mentesítettek, további 400 hektárról távolították el a szennyeződést. A Natura 2000-es kiemelten védett úgynevezett “kiöntési területekről” további harminc hektárt állítottak helyre.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa tíz helybéli életét követelte, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. Az ügy kapcsán esedékes büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül az iszapömléssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik