Belföld

Rablás Csanakon: tört és távozott az elkövető

Kedden kora hajnalban tört be ismeretlen elkövető a Győzelem utcai postára Ménfőcsanakon. A tettes nem vitt el semmit, de több százezer forintos kárt okozott.

Február 21-én, reggel negyed 8 körül érkezett a postai távfelügyelettől a bejelentés, miszerint betörésre utaló jelek láthatók a ménfőcsanaki 12-es postán. A kiérkező rendőrök megerősítették a találgatásokat, vagyis, hogy valaki járt a hivatalban. Hajnalban 4-5 óra magasságában az épület hátsó frontján egy raktárajtót tört fel elsőként a besurranó. Ezután egy téglafalat is megbontott, majd a mosdó ablakát is betörte, végül a tetőablakon jutott be az intézménybe. A padlásfeljáró falát szintén megbontotta a tettes, és ezen keresztül a kereskedelmi raktárba ért. Feltételezések szerint egy ideig ebben a helyiségben kutatott, majd üres kézzel távozott.

A postára érkezőket egész nap zárt ajtó fogadta, a nyomrögzítés és az adatgyűjtés ugyanis több órás munkát igényelt.

A Győri Rendőrkapitányság betöréses lopás miatt folytat nyomozást, a hivatal az eset után több százezer forintos kárt könyvelhetett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik