Belföld

Bezárhatják a Pécs-pogányi repülőteret

Idén dönt arról a pécsi városvezetés, hogy érdemes-e 100 milliót rákölteni, lehet-e a szolgáltatások bővítése mellett kevesebb pénzből is működtetni a repülőteret.

Pécs évente 100 millió forint működési támogatást nyújt a város többségi tulajdonában lévő Pécs-pogányi repülőtér üzemeltetéséhez és további 100 millió forintot a beruházásra felvett hitelek törlesztésére, ezért az idén dönteni kell a repülőtér sorsáról.

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere a Magyar Nemzet keddi számában azt mondta, hogy az idén dönteni kell arról, hogy érdemes-e 100 milliót elkölteni, lehet-e a szolgáltatások bővítése mellett kevesebb pénzből is működtetni a repülőteret. Ezt szakértőkkel vizsgáltatják, és ha “minden kötél szakad”, akkor az év végén “lakatot is tehetnek rá”.

A lap felidézi, hogy a repülőtéri beruházás, amelyet a 2006-os választások előtt adtak át, hárommilliárd forintba került.

A Magyar Nemzet megállapítja, hogy kihasználatlan a repülőtér: tavaly mindössze hétezer utas fordult meg rajta, 15 százalékkal kevesebb a 2010. évinél. Az eredeti elképzelések szerint pedig 2011-ben már százezres forgalom kellett volna.

A repülőtérüzemeltető – írja a lap – az elmúlt években több tízmillió forint megtakarítást is elért elbocsátásokkal, a működési költségek lefaragásával és a szezonális nyitvatartási idő bevezetésével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik