Február 18-án rokokó díszbe öltözött maskarásokat szólított a ceremóniamester, azaz Zugmann Zoltán a Zichy-palotába, akiket hastáncosok fogadtak az épület földszintjén. A két évtizedes múlttal büszkélkedő Barokk Bálon a főbb mozzanatok nem változtak, legkedveltebb eleme ezúttal is a tánctanítás volt, a talpalávalót pedig az ország legnevesebb régi zene együttese, a Musica Historica szolgáltatta. A szombati megnyitón Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, a nyitótáncon pedig Fekete Miklós vezetésével a győri teátrum tánckara tüsténkedett, akik a Rómeó és Júlia című musicalből adtak elő részletet. A pompás freskókkal díszített termekben mintegy 100-an mulatoztak, a táncház mellett pedig a Marquise Együttes varázsolta el az álarcosokat. A XVII-XVIII. század szórakozási kultúráját reprezentáló bál híre az évek során a határokat is átlépte, és ez természetesen a szervezők érdeme. „Évente más-más jegyben zajlik a különleges éjszaka, kapcsolódva egy-egy évfordulóhoz, mint a híres zeneszerző, Mozart születésének ünnepe, vagy éppen a Mesés Kelet témája. Ezúttal mindenből válogattunk egy kicsit, felidézve az elmúlt 20 év karneváljait” – mondta Keglovich Ferencné, szervező.
- 10:19 Ezeken a településeken indul a Tisza-kormány vidékfejlesztési programja
- 10:17 Halálos baleset történt Szombathely közelében
- 10:01 Elloptak négy Renoir-képet egy francia múzeumból
- 09:39 Újabb csúcson a hazai benzinár
- 09:31 Mindenben átlag alatt teljesítettek a magyar diákok a PISA-teszten, Lannert Judit szerint globális válságban van az oktatás
- 09:28 „Nem vakációzni jöttünk” – Varga Barnabásék indítják be a BL-szezont
- 09:21 Friss inflációs adat: 1,3 százalékkal nőttek az árak
- 09:21 Elütöttek egy 25 éves nőt Angyalföldön, a helyszínen élesztették újra
- 09:17 „Azt mondták, körülbelül 10 évem van hátra” – Pamela Anderson megnyílt korábbi diagnózisáról
- 09:06 Odaadta a talált bankkártyát húgának, aki még aznap tízszer vásárolt vele
- 09:05 Magyar Péter: Vége a megyei közgyűléseknek, tíz térségben vidékfejlesztési mintaprogram indul
- 08:54 Sztárborász: Az idei az elmúlt fél évszázad legkisebb szőlőtermése
- 08:42 Magyar kaszkadőr nyert Emmy-díjat Hollywoodban – ebben a sorozatban nyújtott elképesztő teljesítményt
- 08:34 25 magyarországnyi terület sivatagosodhat el az évszázad végéig
- 09:06 Videó: hajdúböszörményiek lettek az ország legjobb sírásói
- 06:00 Magyar állampolgárok adataival élhettek vissza a török kulturális intézetben, nyomoz a rendőrség
- 17:48 „Ha jól értem, az volt a fő baja, hogy a Mercijéből rácsodálkozott egy buszsávra” – bocsánatkérést vár Bochkor Gábortól Karácsony Gergely
- 03:33 Egy ember meghalt, sokan rosszul lettek, leállították a futóversenyeket
- 08:10 Összeütközött a levegőben két orosz vadászgép
- 17:16 Magyar Péter reagált arra, hogy Toroczkai László undorító féregnek nevezte
- 06:57 Nyárias meleg lesz kedden napközben, aztán gyors lehűlés jön
- 18:58 A Telekom magyarázatot vár a Fraditól a hétvégi szurkolói molinó kapcsán
- 09:21 Elütöttek egy 25 éves nőt Angyalföldön, a helyszínen élesztették újra
- 18:03 Holtan találták meg a komáromi buli után eltűnt 50 éves férfit
- 09:06 Odaadta a talált bankkártyát húgának, aki még aznap tízszer vásárolt vele
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
