Belföld

Kilenc kiemelt fővárosi per kerül vidékre

Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke Hagyó Miklósék ügyét Kecskemétre helyezte.

Kilenc kiemelt fővárosi per vidékre helyezéséről döntött Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke; az áttett ügyek közül a hűtlen kezeléssel vádolt Hagyó Miklós volt szocialista politikus és társai elleni pert például a Kecskeméti Törvényszék fogja tárgyalni – derül ki az OBH sajtóosztályának pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

“A kijelölt ügyek elbírálása a rendkívüli és aránytalan munkateher miatt ésszerű időn belül csak másik bíróságok kijelölésével biztosítható” – tartalmazza a közlemény, amelyből kiderül az is, hogy miközben a kiemelt ügyeket a törvény kötelező rendelkezése szerint három hónapon belül el kellene kezdenie tárgyalni az illetékes bíróságnak, erre a rendkívüli módon leterhelt Fővárosi Törvényszéken csak másfél év múlva, 2013 őszén lenne reális esély.

A kilenc ügyből három büntető, hat pedig gazdasági per; nyolc a Fővárosi Törvényszékről, egy a Fővárosi Ítélőtábláról kerül át másik bíróságra.

Az áttett ügyek között van H. Miklós és 14 vádlott-társáé mellett két másik büntetőper. Az egyik, a W. Norbert és 27 társa ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken indult büntetőper, amelynek elbírálására a Balassagyarmati Törvényszéket jelölte ki az OBH elnöke. A másik, a V. Tamás és 23 társa ellen folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon indult büntetőügy, amely a Debreceni Ítélőtáblához került.

Az OBH elnöke a döntéséről értesíti az indítványozókat – a Fővárosi Törvényszék, illetve a Fővárosi Ítélőtábla elnökét -, a kijelölt bíróságokat, valamint a legfőbb ügyészt.

“Az ügyek tárgyalására kijelölt törvényszékek – az évente előre meghatározott és közzétett ügyelosztási rendjük szerint – fogják az ügyeket a bírákra kiosztani” – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik