Belföld

Folytatódik a “hadigazdálkodás” a fővárosban

A február 29-i ülésen egy nap alatt, két ütemben kívánja elfogadtatni a főváros az önkormányzat idei költségvetését - írja pénteki számában a Népszava.

A lap információi szerint az immár véglegesnek tekinthető változat fő számait tekintve nem sokban tér el a tavaly decemberben első olvasatban már a közgyűlésben tárgyalt koncepcióval. Az és a mostani is magán viseli a Városházáról időközben távozott Atkári János gazdasági főtanácsadó keze nyomát, akinek szavaival élve: idén is folytatódik a “hadigazdálkodás.”

A decemberihez képest a Népszava birtokába került, február 29-én tárgyalandó végleges javaslat legfontosabb változása, hogy a BKV átmeneti finanszírozása érdekében egyes önként vállalt feladatok finanszírozását, illetve a működési kiadási előirányzatok 10 százalékát zárolnák. Továbbra is csak a legszükségesebb fejlesztésekre jut pénz, mert nő a kamatteher, és maga a főváros -– nagyrészt euróban fennálló -– adósságállománya is nőtt 2011 végére 10 milliárd forinttal.

Az idén minden területen megszorításokra kell számítani, de az év “vesztese” lesz különösen az egészségügyi, az oktatási és a kulturális terület, valamint a városrendezési feladatok.

Az előterjesztésből kiderül, hogy a működési bevételek 2011-hez képest 24 milliárd forinttal, csaknem 11 százalékkal csökkennek az idén– a fővárosi fenntartású kórházak még le nem zárt átvétele miatti 77 milliárdos mínuszon felül–, ami reálértékben további 5 százalékkal kisebb pénzügyi mozgásteret jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik