Belföld

Orbán döntötte be a Nokiát?

A Népszava szerint a kormányfő megakadályozhatta volna a 2300 ember elküldését.

A lap névtelen, de megbízható forrásokból úgy tudja, a finn világcég helsinki központjának első embere hiába próbált többször is találkozni Orbán Viktorral, hogy olyan megoldásról tárgyaljanak, amellyel elkerülhető lett volna a fájdalmasan nagy létszámleépítés.

Az informátorok szerint a Nokia-vezér a cég bérköltségekkel kapcsolatos problémáiról, a létszám megtartásának kérdéséről egyeztetett volna. A világcég első embere Magyarországra is eljött – de a miniszterelnök nem fogadta – és hiába bízott a finnországi találkozóban, mert a kormányfő váratlanul lemondta helsinki útját, fontos belpolitikai eseményekre hivatkozva.

A Népszava ebből arra következtet, hogy a kormányfő február 7-i évértékelő beszédében, amikor a legjobb magyarországi befektetők közé sorolta a Nokiát, már tisztában lehetett a komáromi leépítési tervvel, és mintegy provokálta a cég vezérét.

Szenvednek a beszállítók is

A Nokia leépítése nemcsak az utcára kerülő 2300 munkásnak, hanem a komáromi gyár beszállítóinak is rosszul jön – írja az Index. A Valid Technologies, a Nokia egyik legnagyobb partnere már korábban közölte, megszünteti a komáromi ipari parkban lévő telepét. Az 1300 főt foglalkoztató cég március közepétől kezdi meg üzemegysége felszámolását, és elbocsát csaknem száznegyven főt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik