Belföld

Valentin-nap másképp: pénzért vett „örömök”

Rendhagyó tanórát tartanak a szocializmusban „nem létező” prostitúcióról a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban.

Egy nyolcvanas évekbeli szállóigévé vált mondat szerint a Szovjetunióban nincs szex. De akkor mi a helyzet az „üzletszerű kéjelgéssel”? Prostitúció hivatalosan nem létezett Magyarországon a kommunizmus évtizedei alatt – akárcsak az alkoholizmus vagy drogozás sem –, mégis folyamatosan megjelent a rendőrségi jegyzőkönyvekben, sőt a Nők lapja is rendszeresen beszámolt a „rossz útra tért” lányokról. Valentin napra időzítve az Emlékpont „Szeressük egymást, gyerekek” címmel középiskolásoknak rendez rendhagyó tanórát a prostitúció és a hatalom ellentmondásos viszonyáról február 14-én, kedden délelőtt 10 órától a hódmezővásárhelyi múzeumban.

Szabóné Sass Szilvia, a közgyűjtemény történésze előadásában a második világháború utáni magyarországi prostitúciótörténetet járja körbe. A kommunista hatalom figyelme a gazdaság és politika területén kívül kiterjedt az élet szinte minden oldalára, így a prostitúcióra is. A szocialista erkölcs ezt a jelenséget egyértelműen elítélte. Ideológiai alapon úgy magyarázta, hogy az a magántulajdon létével szorosan összefonódó jelenség. A kommunizmus az utóbbi megszüntetését tűzte ki célul, márpedig ha ez eltűnik, akkor az üzletszerű kéjelgés elveszíti fő alapkövét, és többé nem lesz rá szükség. A prostitúció magyarországi történetének fontos mérföldköve volt 1950. június 28-a, amikor az összes bordélyházat bezárták. Ettől kezdve ez az „iparág” ugyan hivatalosan megszűnt, de valójában továbbra is nyomon kísérte az egész korszakot.

A téma ismert kutatója, Tóth Eszter Zsófia történész-levéltáros arról ír, hogy a prostitúció döntően rendészeti és egészségügyi kérdésként jelent meg a korszak forrásaiban. A prostituáltakat züllöttnek és deviánsnak ábrázolják a rendőrök, akik azért váltak kurvává, mert nem akartak dolgozni, de fényűzően, luxus körülmények között élni igen. Erre vezethető vissza az „örömlány” kifejezés, habár erre a korabeli szociográfiák mind rácáfolnak. A prostituáltak világát felelevenítő legendás dokumentumfilm, a K1 egyik főszereplője ki is mondja, hogy ő kétszer élvez, egyszer, amikor a „vendég” odaadja a pénzt, másodszor, amikor távozik. Akárcsak a szocialista tömb más országaiban, a prostitúció üzletszerű kéjelgésként bűncselekménynek számított. Leggyakrabban találkahelyeken (szállodákban, IBUSZ-szobákban), taxikban („porcelánfuvar”), de a legzüllöttebbek nyilvános helyeken (pl. Rákóczi-tér környéke) is lebonyolították a nemi aktust – írja egy korabeli jelentés. Alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntették, s csak 1993-ban szüntették meg, mint bűncselekményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik