Belföld

Kiderül melyek Győr legzajosabb részei

Hosszú távon csökkenhet Győrben a környezeti zajszennyezés annak az európai uniós támogatással megvalósuló projektnek a folyományaként, amelynek célja a város stratégiai zajtérképének elkészítése.

A 66 millió forint értékű programban intézkedési terv is születik majd, amely a zajcsökkentést célzó döntéseknek alapjául szolgálhat. Az országban ez idáig csak Budapestre és vonzáskörzetére készítettek olyan jellegű zajtérképet, amilyet az előttünk lévő időszakban Győrben terveznek megvalósítani.

A vonatkozó uniós irányelvnek és a hazai jogszabályi kötelezettségnek eleget tevő, szeptemberben elindult projekt eredményeként olyan adatbázis jön létre, amely áttekintő helyzetképet ad a megyeszékhely környezeti zajállapotáról, különös tekintettel arra, hogy milyen mértékben érinti a lakosságot a zajterhelés. A város teljes közigazgatási területét lefedő vizsgálatok kiemelten foglalkoznak a közúti, vasúti, repülési és üzemi zajforrásokkal, külön-külön mérve a nappali és az éjszakai időszakokat.

A zajszámítási módszerek eltérőek lehetnek, közutak esetében például forgalomszámlálásokat is végeznek, és igyekeznek meghatározni azt is, hogy átlagosan milyen sebességgel haladnak adott útszakaszon a személygépkocsik, teherautók vagy az autóbuszok. Az így nyert adatok alapján zajterhelési zajtérképeken különböző színű 5dB-es zajszintgörbékkel mutatják be a zajjellemzőket, míg a küszöbértékek túllépését, az érintett lakosság számát, valamint az érintett intézményeket (iskola, kórház) úgynevezett konfliktustérképeken jelzik. A stratégiai zajtérkép egy interaktív, akadálymentes honlapon keresztül mindenki számára elérhető lesz, így a győriek közvetlen információhoz juthatnak környezetük zajállapotáról.

A térképek alapján a szakemberek megállapítják, hogy a városban mi okoz beavatkozást igénylő terhelést, és intézkedési tervet dolgoznak ki ennek kezelésére. Az intézkedési tervnek figyelembe kell vennie Győr fejlesztési terveit, a városnak pedig egyéb tervek készítésénél a zajvédelem célkitűzéseit. A projekt eredményeképpen Győr városában hosszú távon csökkenhet a zajterhelés, a csendesebbé váló városi környezetben nőhet az ingatlanok forgalmi értéke, megvalósulhat a lakosság megfelelő tájékoztatása és növekedhet a környezettudatosság.

A „Győr stratégiai zajtérképének és zajcsökkentési intézkedési tervének elkészítése” című (KEOP-6.3.0/Z/10-11-2011-0001) pályázatával a győri önkormányzat 63,1 millió forintot nyert a Környezet és Energia Operatív Programon belül, melyhez mintegy 3,3 millió forint önrészt biztosít.

Sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a zajtérkép és az intézkedési terv elkészítésére a megbízást a „Győr Zajtérkép 2012” Konzorcium nyerte el. A konzorciumot a Geodéziai és Térképészeti Zrt. (konzorciumvezető), a VIBROCOMP Kft. és a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. alkotják. A szerződés 2012. január végén került aláírásra, melynek első ütemében 2012. március végéig készül el Győr város stratégiai zajtérképe, majd a második ütemben 2013. március végéig az ehhez kapcsolódó intézkedési terv. A projekt része továbbá egy mobil zajmérő eszköz, valamint egy stratégiai zajszámító szoftvert és ennek kezelésére két nagy teljesítményű számítógép beszerzése is. A város honlapján a lakosság folyamatos tájékoztatás kap a projekt előrehaladásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik