Belföld

Folytatódik a diósdi maffiaügy

Kedden kezdi meg a Győri Ítélőtábla a diósdi maffiaügyként vagy a Koszi-klán pereként ismertté vált ügy fellebbviteli tárgyalását. Az eljárás helyszíne nem az ítélőtábla, hanem a Győri Törvényszék nagyterme lesz, amely jóval nagyobb befogadóképességű.

A monstre eljárás 41 vádlottal indult, közülük ötöt felmentett a Pest Megyei Bíróság, az ügy egyik szereplője pedig szökésben van. A felmentettek közül négy vádlott esetében nem érkezett ügyészi indítvány, egyikük ügyében viszont azt kérte a vádhatóság, hogy helyezzék hatályon kívül a döntést, és rendeljen el új eljárást az ítélőtábla.

A hat tárgyalási napra kitűzött másodfokú eljárás során 31 esetben védői, 12-ben pedig ügyészi fellebbezést kell elbírálnia a Győri Ítélőtáblának. Előbbiek zöme felmentést, illetve enyhébb ítéletet kér, az esetek harmadában az utóbbit azzal egybekötve, hogy hagyják el a bűnszervezetben való elkövetést a minősítésből. A legsúlyosabb – életfogytig tartó – szabadságvesztéssel sújtott vádlott és védője is ezt kérte. E vádlott esetében az ügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta, akárcsak a társaság két másik, húsz-húsz év fegyházzal sújtott tagjánál. A főbüntetés lényeges súlyosbítását kérte a vádhatóság a csoport irányításával vádolt, első fokon egyaránt 18 és fél év fegyházra ítélt testvérpár esetében. (Mindkét férfi védője felmentést kérve nyújtott be indítványt.)

Az ügyészség összesen tíz esetben súlyosbítást, kettőben hatályon kívül helyezést és új eljárást kért a hivatalos közlés szerint “különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt Sz. Károly és társai ellen folyamatban lévő bűnügyben”.

A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén szabott ki fegyház-, illetve börtönbüntetést a per számos vádlottjára. A 2008. április 1-jén kezdődött tárgyalássorozat alatt ötezer oldalnyi jegyzőkönyv készült, és mintegy 70-80 ezer oldalnyi nyomozati anyagot kellett áttanulmányozni.
A százhatvan napon át tartó tárgyaláson kétszáznál is több tanút és harminc szakértőt hallgattak meg, miközben 1996-ig nyúltak vissza a bűncselekmények felgöngyölítéséhez.
Az írásba foglalt 610 oldalas kötetnyi első fokú döntés a társaság számlájára ír a 2000-es évek elején a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokat. Megállapítja azt is, hogy a bűnszervezet több tagja hogyan jutott el a védelmi pénzek szedésétől a nagy tételű olajlopásig, a diósdi kettős gyilkosságig, valamint több pénzszállító autó és bankfiók ellen elkövetett támadásig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik