Belföld

Fekete hétfő – kevesebb fizetés, cafeteria megvonás

A munkavállalók "fekete hétfőjéről" beszélt győri sajtótájékoztatóján Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugat-dunántúli koordinátora.

A múlt hét második felében kapták meg a dolgozók a januári fizetésüket, így sokuk számára mostanra vált világossá, hogy “jó pár ezer forinttal” kevesebbet kaptak, mint korábban – mondta Molnár Ákos, aki szerint egy átlagosnak mondható,120 ezer forintos fizetés bérkompenzáció nélkül mintegy 8.100 forinttal csökken.

Hozzátette: elfogadhatatlannak tartják, hogy sok munkáltató úgy adja meg a kompenzációt, hogy a cafeteria- vagy más, a kollektív szerződésben rögzített juttatásból farag le. Molnár Ákos megjegyezte: tudomásuk van olyan esetről, amikor úgy bújik ki egy munkáltató az elvárt béremelés alól, hogy továbbra is nyolc órában dolgozó alkalmazottját négyórás munkára jelenti be.

Potyondi Antal, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára arról beszélt: az ágazatukban dolgozók kétharmada vitt haza kevesebbet az adóváltozások miatt; ennek magyarázata a fizetések “minimálbérhez közeli szintje”. Ráadásul – tette hozzá – a szektorban sok olyan cég akad, amely eddig sem pályázott állami támogatásra, ezután sem tervezi ezt, így nem éri őket hátrány, ha elmarad az elvárt béremelés.

A multik jellemzően azzal érvelnek, hogy különadó sújtja őket, valamint jelentős forgalomcsökkenés elé néznek amiatt, hogy nem váltható be náluk az Erzsébet-utalvány – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik