Belföld

Szegedi sikerdarab Aradon és Pesten

Aradon és Pesten vendégeskedik a szegedi nemzetközi színházi fesztivál több díjjal kitüntetett egyik sikerdarabja.

 

Hétfőn Aradon a Ioan Slavici Színházban, február 29.-én a budapesti Bakelit Multi Art Centerben vendégeskedik Heiner Müller Kvartett című darabja, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciós előadása.
A darab premierje tavaly júliusban volt Szegeden a THEALTER U21 nemzetközi színházi fesztiválon, azóta az előadás több díjat is kapott: Gyergyószentmiklóson, a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon Merteuil szerepének megformálásáért Éder Enikő elnyerte a legjobb női alakítás díját. Az előadás pedig a látványvilágáért és esszéisztikus stílusáért a zsűri különdíját kapta, míg Piteşti-en a Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon a zsűri Interkulturális párbeszéd különdíját nyerte el.
A MASZK egyesület vezetője, Balog József rendező statikus képekkel, kreatív díszlettel, kevés mozgással állította színpadra a Kvartettet, ezzel adott teret a rendkívül veretes, ám szépen hullámzó szöveg kibontakozására. A sodró erejű párbeszédeket Éder Enikő és a Valmont-t alakító Harsányi Attila páratlan játéka, minden pillanatban bekövetkező kis halála hozza közelebb. Choderlos de Laclos a XVIII. század végén írta meg azóta jelentős karriert és számos feldolgozást megélt levélregényét, a Veszedelmes viszonyokat. A német nyelvű drámairodalomban Bertolt Brecht örököseként emlegetett kortárs drámaíró, Heiner Müller gyakran nyúlt elődei munkáihoz, így Laclos műve is megihlette. A Veszedelmes viszonyok eredetileg a francia arisztokrácia csábítással, bosszúval és hatalmi harcokkal teli szalonjaiba kalauzol. Müller azonban a posztmodern jegyében időtlenné és  helyszíntől függetlenné tette drámáját. A két szerelmi párbajt vívó arisztokratát, Valmont vikomtot és Merteuil márkinét kettejük riasztó, szexuális manipulációval és fájdalmas cinizmussal áthatott párbeszédébe rögzítette, amelyet a darab során ketten alakítanak hazugságból, csalásból és gonoszságból. Müller darabja érzékeny, szenvedélyes, végletesen pontos látlelete az európai ember eszmei és társadalmi térvesztésének. Laclos levélregénye csak  ürügy Müller számára, hogy a Veszedelmes viszonyokat átültesse két ember halálos játékának terébe és idejébe, elsősorban a szerelem és a kéj utolsó esélyeként. A Balog József rendezte előadásban, melyet  telt házzal   játszottak a nyári szegedi nemzetközi színházi fesztiválon, a Veszedelmes  viszonyok két főhőse, a történelmi időktől megfosztva, egy virtuális térbe helyezve, két ember  kapcsolatára lecsupaszítva játssza a test és a szenvedély halálos párbaját.                 
A fővárosi Bakelit Multi Art Center egyébként három, a korábbi évek szegedi THEALTER fesztiváljain nagy sikerrel bemutatott előadását is műsorra tűzi február 27. és március 1. között: a 2008 óta játszott, többszörös díjnyertes Rudolf Hess tízparancsolatát, a Gyerekességeket, és a  Lovak az ablakban című produkciót is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik