Belföld

Interaktív előadás lesz március 15-én

Hegedűs Péter, a Teleki Gimnázium tanulója alakítja majd a forradalmár költőt.

Az idei év Petőfije: HegedűsPéterA Városház téren – hasonlóan a tavalyi évhez – interaktív előadással emlékeznek meg az 1848-as forradalom kirobbanásáról Székesfehérváron. A forradalom első napjait a téren megjelenő közönség között elbújó színészek, statiszták játsszák el. Mindenki beleélheti magát abba sokat emlegetett napba, mintha részese lett volna maga is a függetlenség harcának.
Erre a rendezvényre hirdették meg a szervezők a fehérvári középiskolások között a Petőfi kerestetik programot, hiszen minden évben valamelyik középiskola adja Petőfi szerepét. Ma, szombat reggel történt meg a válogatás a Vörösmarty Színház kávézójában, ahol Bakonyi Csilla és Kozáry Ferenc színművészek látták el feladattal az öt ifjút, hogy válogathassanak közöttük. A nagyon jó hangulatú kasztingon a jelöltek szinte percről percre nőttek fel a feladathoz, s ahogy Pisch Norbert színpadmester mondta: mindenkiből Petőfi lett. Miután a színészek meghozták a döntést, miszerint a Teleki Blanka Gimnázium harmadéves tanulója, Hegedűs Péter alakítsa Petőfi szerepét, Bakonyi Csilla határozottan kijelentette: nagyon remek Petőfink lesz az idén.
A találkozóra érdeklődőként ellátogató alpolgármester úgy vélte: Rengeteg tehetséges fiatal jár köztünk Fehérvár utcáin. Az önkormányzat az összes lehetséges támogatást megadja nekik, hogy megmutathassák kiválóságukat és mi mindannyian büszkék lehessünk rájuk. Biztos vagyok benne, hogy minden fiatal – függetlenül attól, hogy végül milyen szerepet kap az előadásban – sokat tanult a válogatáson a színművészek jó hangulatú, és hasznos tanácsaiból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik