Belföld

Rendőrkézen Marinko Magda hűséges harcosa

Veszélyes szerb bűnözőket fogtak el Spanyolországban. Köztük van az a Szinisa Petrity is, akit a Magda Marinko perben halálra ítéltek, többek között magyarországi bűnei miatt is.

A siker valóban nagy és megnyugtató, ám a hír nem mentes egy hibától. Ugyanis az egykor Szegeden is rettegve emlegetett Szinisa Petrityet soha, semmilyen bíróság nem ítélte halálra déli szomszédunkban. Nem mintha nem érdemelte volna meg, ám a tetteinek elkövetésekor még nem töltötte be a 20 évet, vagyis „jogilag” nem volt nagykorú, így rá, az akkori jugoszláv törvények értelmében kimondható legsúlyosabb büntetést, vagyis húsz év fegyházat szabtak ki.

A pontosítás kedvéért érdemes felidézni az 1995-ben meghozott, majd 1997-ben jogerőssé vált ítéleteket. Magda Marinko (akkor 32 éves volt) a szabadkai Fehér Ida és a háromtagú Petrity család, valamint a palicsi Agatity házaspár ellen elkövetett rablógyilkosságok miatt távollétében halálbüntetést kapott. Az ítélet ismertetésekor elhangzott: Marinko Magdát Magyarországon fogták el, és ott is ítélkeztek felette. Magyarországon elkövetett bűnei miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték azzal, hogy 25 év múlva szabadulhat, és akkor kitoloncolják. Így Jugoszláviában legkorábban 2019-ben hajthatják végre rajta a halálbüntetést. (Ma már ez sem igaz, ugyanis Szerbiában eltörölték a halálbüntetést. Marinko magyarországi szabadulása életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését kezdi majd meg – miután kitoloncolják hazánkból – egy szerbiai fegyintézetben. Ez egyébként Szerbiában 30 év fogságot jelent, vagyis, ha mindent összeadunk, Magda Marinko legkorábban 84 évesen lehet szabad ember).

Szinisa Petrity 21 éves korában, belgrádi lakosként a magyarországi rablógyilkosságokban való részvételéért és a szabadkai 10 éves Dane Petrity meggyilkolásért – mint már említettem – a rá kiszabható legsúlyosabb büntetést, 20 év börtönt kapta. Pozsarevacon őrizték, de a börtönigazgató – ki tudja miért? – hazaengedte hétvégére, és azóta is hiába várták a visszatérését.Szinisa volt egyébként Marinko egyik leghűségesebb és legkegyetlenebb katonája. Részt vett a kecskeméti gyilkosságban, ahol három embert, Horváth Antalt és feleségét, valamint Dragutin Kujudzityot végeztek ki a „halálosztók”. És ott állt Marinko mellett Orosházán is, ahol Némethné Márton Editet ölte meg Marinko. A szabadkai per idején azonban már korántsem viselkedett kemény „fegyvertársként”. Igyekezett minden bűnét Marinkóra tolni, ám éppen elég maradt így is, amit a legsúlyosabb ítélettel jutalmazott a bíróság.

Az említett perben egyébként hét férfi vádlottra összesen 107 év börtönt mértek ki ítélték. Aleksandar Šekarić a Sremska Mitrovica-i börtönből sétált ki még 1997-ben. Állítólag Amerikában van. Zoran Macsait (Mácsai Zoltánt), aki tíz évet kapott, példás magaviseletéért helyezték feltételesen szabadlábra. Nem sokkal később az állambiztonságnál kapott munkát. De nincs már börtönben egyetlen vádlott társuk sem – tudtam meg nemrégiben Szabadkán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik