Belföld

Jön az újabb szégyenlista

Hódmezővásárhely után Keszthely is pellengérezni fog. Ott az adóadósokat listázzák.

Márciustól nyilvános lesz Keszthelyen a helyi adóval vagy gépjárműadóval elmaradt személyek és társaságok listája – közölte az önkormányzat. A képviselő-testület ülésén Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester azzal érvelt, hogy a bevételnövelés egyik hatékony módja az adótartozások behajtása. Ezért a város új módszert alkalmaz, a törvény biztosította lehetőséggel élve nyilvánosságra hozza a hátralékosok nevét és címét a tartozás összegével és adónemével együtt.

A keszthelyi önkormányzatnak jelenleg mintegy 800 magánember és csaknem 200 jogi személy összesen mintegy 180 millió forinttal tartozik. Ez a bevallott, de be nem fizetett helyi adó és gépjárműadó teljes összege. A márciusban megjelenő nyilvános listán azok szerepelnek majd, akiknél magánszemélyként ezer, vállalkozások esetében tízezer forint feletti, tíz napot meghaladó tartozást tartanak nyilván.

Az önkormányzat a helyi lapban a napokban már megjelent tervezet kapcsán számosan jelezték fizetési hajlandóságukat, vagy már be is fizették tartozásukat, de több könyvelő is kért adategyeztetést ügyfeleik kintlévősége kapcsán.

Korábban Hódmezővásárhelyen tettek közzé szégyenlistát, amelyet azonban törölni kellett, mivel az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette a hódmezővásárhelyi közgyűlés által alkotott szabályokat.Lázár János településén azokat lajstromozták, akik “magukat rászorulónak vallva a várostól támogatást igényeltek”, ám azt később nem vették át. A korábbi adatvédelmi ombudsman előzőleg sokat hadakozott a Fidesz-frakcióvezető városával, amely nem volt hajlandó törölni az adatokat, a biztos döntését bíróságon támadta meg, de keresetét a Fővárosi Bíróság elutasította.

A keszthelyi szégyenlista ugyanakkor inkább a Nemzeti Adó- és Vámhivataléra hajaz, amely szintén rendre közzéteszi azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a nevét, akik jelentős adótartozást halmoztak fel. Amennyiben mindenkit  fel akarnának tüntetni, akkor a magyar népesség egytizede szégyenkezhetne, hiszen az adóhatóság szerint 1,1 millió ember mintegy 2.215 milliárd forinttal tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik