Belföld

Nyugdíjasegyetem Sopronban

Február 21-én indul a Soproni Nyugdíjasegyetem tavaszi szemesztere a Gyermek és Ifjúsági Házban. A programokra kéthetente kedden, délután 16 órától kerül sor. Az eddigi tapasztalatok szerint óriási az érdeklődés az előadásokra.

A nyugdíjasok szabadegyetemének ötlete a győri Széchenyi István Egyetemtől indult még 2010-ben, majd 2011-től hirdetik meg Nyugat-Magyarországi Egyetem soproni székhelyén is. A program népszerűsége annak is betudható, hogy az élethosszig tartó tanulás hozzájárul a hosszantartó szellemi frissességhez., és talán a hosszabb élethez is.

A korábbi őszi félévben csaknem 500-an regisztráltak a képzésre. A legszorgalmasabb hallgatók között az egyetem laptopot és wellness-hétvégéket sorsolt ki. A Nyugat-magyarországi Egyetem főtitkára, dr. Merényi Mária elmondta, a Nyugdíjasegyetem előadásait rendszeresen látogatók között ebben a félévben is értékes nyeremények fognak gazdára találni.

A Nyugdíjasegyetemre a jelentkezéseket február 6. és 10. között 9-15 óráig fogadják a 99/518-126, illetve a 99/518-142-es telefonszámokon, a Nyugat-magyarországi Egyetem Rektori Hivatalának titkárságán.

A tervezett előadások:

2012. február 21. Dr. Józsa Éva: A lelkünkben őrzött asszonykép
2012. március 6. Dr. Horváth Csanád: Választási rendszerek, rendszeres választások optimálisan
2012.március 20. Soltra E. Tamás: Tenyérnyi maradandóság
2012. április 3. Prof. Dr. Lakatos Ferenc: Jönnek az idegenek inváziós rovarok Magyarországon
2012. április 17. Prof. Dr. Balázs Judit: Az iszlám nyugatról nézve

Ajánlott videó

Olvasói sztorik