Belföld

Jövő héttől újra tudósíthat az Index a Parlamentből

Az Index újságírói az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésnapjától kezdődően, vagyis február 13-ától ismét részt vehetnek a Ház nyilvános eseményein - tájékoztatta a hírportál szerkesztőségét az Országgyűlés sajtófőnöke. Egyúttal ismételten felhívták az újságírók figyelmét arra, hogy kötelesek betartani az Országgyűlés házszabályát, valamint a Ház elnökének a nyilvánossággal kapcsolatos rendelkezéseit.

Mészáros Zsófia, az Index főszerkesztője az MTI-nek elmondta: bár személyes találkozóra nem került sor az Országgyűlés vezetése és a szerkesztőség vezetői között, a hírportál januárban egy részletes levélben rögzítette, hogy a jövőben betartják a vonatkozó előírásokat, és a szerkesztőség elnézést is kért Kövér László házelnöktől a kifogásolt tudósítás miatt.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Index munkatársai december 21-e óta nem léphettek be az Országházba és a Képviselői Irodaházba. Az Országgyűlés sajtószolgálata ekkor arról tájékoztatta a portált: munkatársaiknak addig nem adható ki parlamenti belépő, amíg a házelnök megfelelő garanciát nem kap arra, hogy újságíróik tiszteletben tartják az Országgyűlés méltóságát, és betartják a parlamenti tudósításra vonatkozó rendelkezéseket.

Az indokok között szerepelt, hogy a híroldalon, december 20-án megjelent “Boldog Karácsonyt, magyar demokrácia!” című videó készítői nem csak a szabályokat, rendelkezéseket hagytak figyelmen kívül, de “súlyosan megsértették az Országház és az Országgyűlés méltóságát is.”

A kitiltás óta eltelt időszakban az Index külső forrásokra hagyatkozva készítette parlamenti tudósításait. A múlt hónap végén pedig “Éhségsztrájk” névre keresztelt akciójukkal tiltakoztak a retorzió ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik