Belföld

Brüsszelbe mennek a hallgatók

Mentsük meg az oktatást a f(AGY)haláltól! – szólt a hallgatói megmozdulásra biztató jelmondat.

Hozzávetőleg 80-an jelentek meg a HÖOK felhívására a Deák téren, hogy tiltakozzanak a felsőoktatást érintő törvények ellen. A helyszínen „Viktor a te diplomádat ki fizette?”, valamint „Szüleminek nincs pénze, hogy tanuljak tovább?” táblákkal tüntetnek – mondta el a Hír24 helyszínen lévő kollégája. A helyszínen egy hókupacon elhelyezett jégtömböt olvasztva szimbolizálják, hogy fel kell olvasztani a jégbezárt felsőoktatást.

A HÖOK országos rendezvénysorozatának célja, hogy felhívja a figyelmet a felsőoktatásban kialakult helyzetre. Ennek első állomása a ma esti tiltakozás. A szervezet elnöke Nagy Dávid ismertette követeléseiket, amelyek a keretszámok újragondolását – főleg jogász és gazdasági szakokon – indítványozza. Továbbá a hallgatói szerződés eltörlését, amely miatt az európai hallgatói szövetség (ESU) segítségével az Európai Bizottsághoz fordulnak. A törvény szerintük uniós alapjogot sért azzal, hogy korlátozza a szabad munkavállalás lehetőségét. Kitértek arra is, hogy úgy vélik a tandíjrendszer adósrabszolgaságba taszítja a fiatal értelmiségieket.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: Kummer János

A HÖOK Elnökségének tagjai és a hozzájuk csatlakozók egész éjszakán át tartó virrasztásba kezdenek egyébként egy sátorban a téren. A helyszínen egyetlen politikusként Kunhalmi Ágnes az MSZP-től jelent meg, valamint egy rektor  a Corvinus vezetője Rostoványi Zsolt.

A helyszínen elhelyezett véleményládában gyűjtik a jelenlévők véleményeit, kérdéseit, észrevételeit majd azokat másnap továbbítják az oktatásért felelős államtitkárságnak. Várnak tehát minden diákot, szülőt, továbbá minden érintettet, akinek kialakult véleménye van és azt szeretné eljuttatni az illetékesekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik