Belföld

A TEK lezárja a Millenárist a miniszterelnöki évértékelő idejére

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a miniszterelnök keddi, Millenárison tartandó évértékelő beszéde miatt a környéken területlezárást rendelt el.

A TEK honlapján olvasható intézkedés szerint február 7-én 0 órától a szükséges ideig, de legkésőbb kedd éjfélig Budapesten a II. kerületben elrendelt lezárás a Marczibányi tér, Kis Rókus utca és a Fény utca területére terjed ki.

A főigazgató az indokolásban azt írta: a fenti időszakban a Millenáris területén és épületeiben védett személyek részvételével megtartott nagy létszámú, nagy gépjárműmozgással járó programot rendeznek. A rendőrségnek pedig kiemelt feladata a védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása.

Mint kifejtette: az elrendelt területlezárás pontosan meghatározza a lezárt területet, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll. E személy- és létesítménybiztosítási intézkedéssel biztosítható a fent meghatározott terültet biztonsága, valamint a védett személyek zavartalan közlekedése – olvasható a TEK honlapján.

Hajdu János egyúttal a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét arra kérte, hogy az intézkedést további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedéssel egészítse ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján értesíti az autósokat, hogy a rendezvény miatt megváltozik a forgalmi rend a II. kerületben, a Mamut környékén. Ez azt jelenti, hogy hétfő este nyolctól kedd este nyolcig autóval nem lehet megállni a Kis Rókus utca Margit körút és a Keleti Károly utca közötti részén, a Marczibányi téren, a Fény utca Lövőház és Kis Rókus utca közötti szakaszán, a Lövőház utcában, a Rómer Flóris utcában és a Baka utcában a Kis Rókus utcától 30 méteres szakaszon.

Orbán Viktor kormányfő ismét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg hagyományos, tizennegyedik évértékelő beszédét a budapesti Millenárison.

A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Tavalyi beszédében – ugyancsak a Millenárison – Orbán Viktor 2011-et a megújulás, 2012-t az elrugaszkodás, 2013-at az emelkedés, 2014-et pedig a gyarapodás évének nevezte. Szólt az – akkor még készülő – új alkotmányról is, közölve: az új alaptörvény lezárja a múltat. Ahogyan 2010-ben, tavaly is várt javaslatokat beszédéhez a kormányfő a Facebookon. Felhívására több mint 2700 hozzászólás érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik