Belföld

Schmitt Pál a szellemi teljesítményről

Schmitt Pál a Debreceni Egyetem 100. évfordulóján a szenátus ünnepi ülésén beszélt.

A köztársasági elnök beszédében kiemelte: “Debrecen különleges kincse az egyetem”, az egyetemnek pedig fontos öröksége, hogy ebben a városban jött létre. Az államfőt a rektor fogadta. A központi épületben azért nem voltak hallgatók, mert – mint azt az intézmény kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta – regisztrációs időszak van, még nincs tanítás.

A Népszabadság ugyanakkor azt is lehetséges oknak tartja, hogy a szenátus ülésein a részvétel az intézmény hallgatóinak ugyan nyilvános, de mára a megjelenést regisztrációhoz kötötték. Ennek azért van jelentősége, mert előzőleg elterjedt a hír, Schmitt Pál plágiumügye és a felsőoktatás tervezett átalakítása miatt egyetemi hallgatók demonstrációra készülnek. Ez azonban vaklárma volt. A lap érdekes adaléknak nevezi ugyanakkor, hogy a szenátus ülésére elkészített “bevonulási rend” listáján nem szerepel semmiféle cím, rang és tudományos fokozat.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közben közzétette Schmitt Pál ünnepi beszédét.

Az államfő a genius locit „debreceniségként” fordítva arra emlékeztetett, hogy annak „bemutatására” Ady mellett segítségül hívhatná Móricz Zsigmondot, Szabó Lőrincet, Szabó Magdát vagy Karácsony Sándort is. „Mert ők nemcsak híressé vált debreceni diákok, sokkal többek annál: olyanok, akik saját szellemi eszmélésük, önálló gondolkodásuk belobbanásának meghatározó idejét töltötték” a városban.

Schmitt Pál a kritikus szemlélet fontosságáról is beszélt, mondván, az „elengedhetetlen ahhoz, hogy ebben a mindent viszonylagossá tevő, mindenre cinikusan tekintő jelenben saját véleményünk, határozott, saját utunk legyen. Elég csak Magyarország mai sorsára, mai helyzetére” gondolni. A köztársasági elnök szerint könnyű belátni, „milyen fontos, hogy csak a magunk szemének higgyünk, hogy vitaképesek legyünk, tudjunk olvasni a szándékokban, és képesek legyünk önállóan, magunkért helytállva cselekedni, jövőt alakító döntéseket hozni.”

A kulcskompetenciák fogalmáról értekezve Schmitt Pál arról beszélt, hogy „bármely tudás csak „felhasználói ismerettel” ér valamit. Főképp, ha nemzetközileg érvényes tudásról beszélünk”. Az államfő hallgatóságának a közelmúltban hatályba lépett Alaptörvényből azt a részt emelte ki, amely szerint “Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik