Belföld

Díszpolgár lesz Deutsch Tamás

Deutsch Tamás kapja idén a Csongrád megye díszpolgára címet.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kapja idén a Csongrád megye díszpolgára címet – döntött pénteki ülésén a megyei közgyűlés; a zárt ülésen hozott határozat ellen az ellenzéki frakciók tiltakoztak. Csongrád megye díszpolgári címét első alkalommal 2010-ben Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vehette át. Tavaly az elismerést Lázár György, a Szegedi Tudományegyetem Kórélettani Intézetének professor emeritusa kapta.

Az önkormányzat rendelete alapján a Csongrád megye díszpolgára cím annak az élő vagy elhunyt magyar, illetve külföldi természetes személynek adományozható, aki Csongrád megyében, vagy a megye érdekében a nemzettudat ápolása, erősítése tekintetében kiemelkedő munkát végzett és ezen tevékenységével, példaértékű emberi magatartásával, hazaszeretetével, a megye és ezen keresztül a nemzet iránt érzett elkötelezettségével elismerést váltott ki akár szűkebb, akár tágabb környezetében.

A zárt ülésen hozott döntés ellen az ellenzéki frakciók tiltakoztak. Gazdag János, az MSZP frakcióvezetője hangsúlyozta, szégyenkezve vették tudomásul a közgyűlési többség döntését, mellyel – álláspontja szerint – a testület és az kitüntetés tekintélyét egyaránt leértékelték. Tóth Péter, a Jobbik megyei elnöke és közgyűlési frakcióvezetője közölte, nem tudták támogatni Deutsch Tamás kitüntetését. A frakcióvezető szerint a Fidesz a saját soraiban is talált volna méltóbb és alkalmasabb személyt az elismerésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik