Belföld

Lomnici-ügy: új vizsgálatot követel az MSZP

Nyakó István képviselő szerint "nem azok bűnhődtek az elmúlt húsz év legsúlyosabb közmédiumi hamísításáért, akik azt kitervelték, majd végrehajtatták".

A politikus kifejtette, a médiahatóság hétfőn elindult az ügy tisztázásának útján, miután honlapján közzétette azt a levelet, amelyet – feladójának állítása szerint – a híranyagot készítő riporter írt a Lomnici Zoltán volt főbírót kitakaró híradós anyag készítésének hátteréről.

Ugyanakkor a politikus a levél alapján egyértelműnek látja, hogy a dokumentumban szereplő adatok és tények már a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vizsgálatának kezdetén a fegyelmi bizottság rendelkezésére álltak.

“Azaz a vizsgálat lefolytatói pontosan tudták, mi és kinek az utasítására történt 2011. december 3-án a Duna Televízió és az MTV Híradójának szerkesztőségében” – fogalmazott közleményében Nyakó István.

A politikus szerint ezután kérdés, milyen felelősség terheli a vizsgálat lefolytatóit azért, hogy a retusálás kiagyalói máig a közszolgálati médiában dolgozhatnak “és a mai napig végezhetik azt a pártszolgálatot, ami a botrányos Cohn-Bendit, operaházi, vagy éppen a Lomnici-riport elkészültéhez és adásba kerültéhez vezetett”.

Az MSZP szerint mindegy, hogy a vizsgálatot melyik hatóság folytatja le, a párt csak azt tartja fontosnak, hogy a valódi felelősök kilétére fény derüljön, és távozzanak a közmédiából.

A képviselő hétfőn személyesen látogatott el az NMHH épületébe, hogy betekintést nyerjen a levélbe, amely után a médiatanács a nem hivatalos levelet a személyes adatokat kitakarva feltette a honlapjára.

Az ügyben korábban az MTVA folytatott le vizsgálatot, és egy beadvány alapján a médiatanács is foglalkozott az üggyel, ám annak kivizsgálását hatáskör hiányában elutasította. Ahogy a tanács a január 18-ai ülésén hozott határozatában rámutatott, a Lomnici-ügy nem tartozik a médiaszabályozás hatálya alá.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.