Belföld

Jégre menni tilos!

A hideg ellenére öt centiméter körüli a jég a Velencei-tavon, a hét végére biztonságos lehet.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint a kemény fagyok hatására naponta átlagosan 1 centiméternyit nőhet a jégpáncél vastagsága, így az a hét végére – ha addig nem lesz nagyobb, a jeget melegítő “takaróként” befedő hó a térségben – elérheti a biztonságos 8-10 centimétert.

Csonki István elmondta: sportolni akkor is kizárólag a kijelölt korcsolyapályákon lehet majd. A tó egyéb területein, különösen a nádasok mentén és a kikötőkben ugyanis vékony, balesetveszélyes lehet a jég, azokon a részeken gyakran be sem fagy a tó. Nemcsak a sportolni vágyók, hanem a nádvágók is kénytelenek a jég vastagodására várni, ők egyelőre csak a partok mentén tudnak dolgozni.

A tilalomra a part több pontján tiltó táblák figyelmeztetnek, a gárdonyi rendőrök pedig folyamatosan járőröznek, s figyelmeztetik azokat, akik a jégre merészkednek – közölte Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint elmondta, a sportolni vágyókat időben tájékoztatják majd, ha a jégpáncél már biztonságos vastagságú lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik