Belföld

Fővárosi útdíjjavaslat: vajon ki hazudik?

Tarlós, Rogán, illetve Vitézy cége egyaránt cáfolta, hogy tőle származna a felvetés.

Súlyos ötlet a budapesti matricás útdíj, nincs olyan javaslat, amely bevezetné ezt a közterhet – ezt mondta Budapest főpolgármestere ma újságíróknak. Tarlós István hangsúlyozta: “a mai hírek nem a főváros vezetésének az álláspontját tükrözik”. Így reagált a városvezető az Index írására.

A lap összeállítása szerint a főpolgármester nyolc lehetőséget tárt a kormány elé a BKV finanszírozásának megoldására, amelyből a gazdasági tárca csak egyet támogat, a havi tízezer forintos úthasználati díjat. Ezt a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kellene váltani, méghozzá papíralapú matrica formájában.

A főpolgármester szerint a kormánynak küldött javaslatok között szerepel az úgynevezett dugódíj, ami egy behajtási díj, de nem hasonlít a matricás javaslatra. Ennek a technikai feltételeit is biztosítani kell, ami csak uniós támogatással képzelhető el. Tarlós egyébként azt mondta, hogy “ha egy kerületi polgármesternek ilyen javaslata van (tudniillik útdíjat vezetne be), azt a maga nevében adja elő”. Arról már nem beszélt, melyik polgármesterre gondol.

Rogán is tagad

A Belváros első embere mindenesetre megszólítva érezte magát, mert sietve kiadott egy közleményt, amelyben cáfolta, hogy az ő ötlete volt a havi tízezer forintos úthasználati díj. Szerinte a javaslatot a Budapesti Közlekedési Központ dolgozta ki és foglalta írásba, és az érintettek aláírták, beleértve a főpolgármestert is. Rogán egyébként támogatja, ha a főpolgármester visszavonja az általános útdíj javaslatát, mert helyette sokkal racionálisabb és igazságosabb megoldásnak tartaná a differenciált dugódíj bevezetését.

A BKK csak szakértett

„A Budapesti Közlekedési Központ nem tartja bevezetésre alkalmasnak az elkészült útdíjkoncepciót, a hírekkel ellentétben a mi feladatunk pusztán egy felvetett javaslat, ötlet elemzése volt. Ezt azonban elvégeztük, és már január elején bemutattuk: jelentősek a kockázatai, és igazságtalan egy ilyen matricás útdíj. A 4-es metró uniós támogatása kapcsán a belvárosi behajtási díj bevezetése az EU által előírt feltétel, azonban ezt csak kellő körültekintéssel és technológiai felkészültséggel szabad bevezetni, az európai példákhoz hasonlóan, egy meghatározott belvárosi zónába való behajtásra épülő díjrendszerrel”- olvasható a BKK hivatalos Facebook-oldalán.

NGM: a Tarlós-csomag része volt

A dugódíj és minden egyéb adónem a Tarlós István által javasolt megoldások között szerepelt – jelentette ki Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, akit a fővárossal folytatott tárgyalásokra jelölt ki a szaktárca vezetője. Hangsúlyozta: a különadókra korábban is nemet mondtak, és véleményük nem változott, ráadásul elvi alapon nem támogatnak olyan megoldási javaslatot, amely az Országgyűlés kompetenciája.

Szatmáry szerint az „egy forint – egy forint” elvet tartják elfogadhatónak, vagyis amennyit a főváros vagy a Budapesti Közlekedési Központ hozzátesz a tömegközlekedési vállalat kasszájához, ugyanannyit ad kormányzat is. A kabinet egyébként kedden vagy szerdán tárgyal a Városháza javaslatairól.

Mit hozna a brutális drágulás?

A havi tízezer forintos útdíj az utolsó csepp lehet a pohárban a budapesti autósoknál. Megéri továbbra is autózni vagy jobb BKV-zni? Részletes kalkulációnkat itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik