Belföld

Lemondott Fidesz-tagságáról a lopással gyanúsított képviselő

Lemondott Fidesz- tagságáról az a sarkadi önkormányzati képviselő, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltulajdonított egy árazókészüléket a helyi bevásárlóközpontból.

Mokán István, a Fidesz helyi csoportjának a vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a képviselő pénteken személyesen vitte be hozzá a lemondó levelet. “Lépését nem indokolta, csak a lemondásáról nyilatkozott” – tette hozzá.

Mint mondta, várják a hatóságok és az igazságszolgáltatás döntését, a párt helyi szervezete nem tesz lépéseket, amíg konkrét vádemelés nem történik.

“Ha ez megtörténik, az ügyészség 30 napon belül vádat emel a gyanúsított képviselő ellen, akkor vonjuk le a következtetéseket és teszünk érdemi lépéseket. Az érintett személy 1990 óta tagja a képviselő-testületnek, hatodik alkalommal nyert egyéni körzetben és 1990 óta pénzügyekkel foglalkozott. Visszahívni a választójogi törvény szerint nem tudjuk, mivel egyéni választókörzetben szerzett mandátummal rendelkezik” – mondta Mokán István.

A Békés Megyei Hírlap Beol hírportálja csütörtökön írta meg, hogy a sarkadi képviselő-testület egyik tagját, a pénzügyi bizottság elnökét azzal gyanúsítják, hogy több tízezer forint értékű adathordozó árazókészüléket vitt el egy helyi szupermarketből. A lap szerint az áruház dolgozói észlelték a hiányt, és a kamerarendszer segítségével azonosították a feltételezett elkövetőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik