Belföld

Bántalmazták a szombati békemenet fehérvári résztvevőit

A Fidesz helyi szervezetének elnöke elítéli a támadást.

Róth Péter, a párt városi elnöke a történtekről kedden értesült a demonstráció egyik – magát megnevezni nem kívánó – résztvevőjétől, akinek az elmondása szerint a tüntetésről hazatérő, néhány fős csapatot a város egyik forgalmas közterületén erőfölényben levő, szervezett csoport benyomását keltő ismeretlenek támadták meg, s előbb szidták, később tettleg is bántalmazták őket.A testi sértésen túl megtaposták, meggyalázták a nemzeti lobogót, megrongálták a demonstrációról hazatérőknél levő transzparenseket- tudatta Róth Péter.

“A támadók magyarságukban, emberi méltóságukban és becsületükben is megsértették a Magyarország kormánya melletti kiállásukat felvállaló fehérváriakat, gyalázkodó és obszcén kifejezésekkel illetve őket” – olvasható a közleményben.  

A leírtak szerint “a támadás oka nyilvánvaló volt: a csoport tagjait a magukkal vitt magyar zászlók és transzparensek, illetve az ebből következő egyértelmű politikai hovatartozásuk miatt több ismeretlen(…) feltartóztatta, kezdetben szóban, később tettleg is bántalmazta”.

Róth Péter a jóérzésű fehérváriak nevében elítélte a támadást.
Szavai szerint “elkeserítő, hogy a politikai nézetek nyilvános felvállalása miatt ma bárkit atrocitás érhet Magyarországon. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek joga van békésen tüntetni, s onnan békésen hazatérni. Az ilyesfajta intolerancia korábban nem jellemezte Székesfehérvárt”.

“Bízom benne, hogy nemcsak a Fidesz, de a többi demokratikus politikai párt számára is elfogadhatatlan az ilyen magatartás” – fogalmazott.

Az MTI úgy tudja, hogy a megtámadott csoport nem kért rendőri intézkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik