Belföld

30 százalékkal több államis hallgató lehet Győrben

Győri rektor szerint kivételes helyzetben van az egyetem, hisz minden jól felkészült hallgatót fel tudnak venni, aki jelentkezik.

A műszaki és az informatikai területen annyi államilag finanszírozott helyet kapott az intézmény, hogy minden hallgatót fel tudnak venni, “aki megfelelően felkészült” – jegyezte meg Szekeres Tamás, hozzátéve, hogy ezen a területen 57 százalékkal nőtt az államilag támogatott helyek aránya.

A műszaki területre tavaly összesen 2333 hallgatót vettek fel, míg az idén ezen a területen 2850 az államilag finanszírozott helyek száma – sorolta a rektor. Megemlítette: az állami finanszírozású helyek száma alapján az ország 71 intézménye közül hetedikek, a műszaki területen harmadikak, és a legnagyobb vidékiek.
Szilasi Péter Tamás stratégiai igazgató az eseményen arról beszélt: “nem érte meglepetés az intézményt”, hiszen egy évtizede a matematikai, műszaki és természettudományos képzések fejlesztése élvez prioritást.
Így már korábban is ebbe az irányba mozdult el a Széchenyi István Egyetem; ezek alapján az egyetem “egészséges bizakodással várja a felvételi időszakot” – tette hozzá.

Kara Ákos (Fidesz), a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke, győri országgyűlési képviselő az eseményen kiemelte: jól döntenek a fiatalok, ha ide jelentkeznek, mert itt szerzett diplomájuk jó elhelyezkedési esélyeket nyújt.
Kirajzolódott a jövő magyar felsőoktatása, amelyben biztos és meghatározó szerepe lesz az intézménynek – jelentette ki a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik