Belföld

Lelkiismeretes apáczaisok: 254 friss diplomást köszöntöttek

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2012. 01. 20. 16:33

Január 20-án pénteken több mint 200 hallgató vehette át diplomáját a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban. Az Apáczai Csere János Kar végzősei megdolgoztak a sikerért.

Diplomaátadó ünnepi tanácsülésre gyűltek össze a friss diplomások és családtagjaik pénteken, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban. A nagy létszám miatt két felvonásban telt meg a díszterem. Az első rendezvényen 116 hallgató búcsúzott az alma matertől, ebből 78 fő oklevelet, 68 fő pedig igazolást vehetett át, míg a második etapon 53-an gazdagodtak oklevéllel, 95-en pedig igazolással.

Apaczai-diplomaoszto(2)(430x286).png (Apáczai diplomaosztó)

A találkozó kezdetén Dr. Cseh Sándor dékán köszöntötte a megjelenteket, de az egyetem rektor-helyettese is tiszteletét tette a ceremónián, aki elhivatott, lelkiismeretes, az egyetem nevéhez méltó munkára bíztatta a jövő szociál- és gyógypedagógusait, rekreációszervezőit, egészségfejlesztőit és tanítóit, valamint a turizmus és vendéglátás majdani képviselőit.

Apaczai-diplomaoszto(1)(430x286).png (Apáczai diplomaosztó)

Diploma és díjeső

A végzősök fogadalomtételét követően következhetett a diplomák átadása, melyet a kari tanácstól vehettek át a ballagó apáczaisok. Természetesen a hagyományokhoz híven a Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa kiváló tanulmányi eredménye elismeréseként idén is átadta egy hallgatójának az Alma Mater emlékérmet, melyet ezúttal Németh Júlia közgazdász vehetett át. Az Apáczai Emlékérem ezüst fokozatára három tanulót tartottak érdemesnek, 2012-ben Buda Szilvia, Vachajáné Horváth Éva és Borsodi Erika Martina örülhetett a plakettnek. Nem utolsó sorban a dékáni dicséretek is gazdára találtak, Bellavics Ottó, Saru Boglárka és Erdős Anita személyében.

Pedagógusoknak is jár az elismerés

A délutáni diplomaosztó második részében a pedagógusok munkáját is megköszönték, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Beyer István, Szilágyi Magdolna, és Dr. Király Tibor főiskolai docenseknek, valamint Dr. Fehér Irén főiskolai tanárnak.

Apaczai-diplomaoszto(430x286).png (Apáczai diplomaosztó)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.