Belföld

Kompenzáció nélkül a kirúgott köztisztviselők

A felmondólevelet megkapta minden érintett kormánytisztviselő, ám a korábban beígért Karrier Híd program még teljesen kidolgozatlan - írja a Napi Gazdaság.

Szerda délutánig valamennyi érintett köztisztviselő, közalkalmazott, illetve kormánytisztviselő megkapta a felmondólevelét − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége elnöke. A kormány által tervezett 6719 fős leépítés kevesebb embert érint ténylegesen, ebbe a mintegy 2440 üres státus megszüntetését is beleszámították.

Esélyük sem volt az érdekképviseleteknek arra, hogy a Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén akár csak egy állást is megmentsenek. Ezért inkább arra próbálták rávenni a közigazgatási tárcát, hogy minél több részletet áruljanak el a gondoskodó elbocsátási programról. Azt egyelőre nem sikerült megtudnunk, hogy mennyi pénzt szánna e célra a kormány, sem azt, hogy végül is mekkora megtakarítást remél a leépítéstől − mondta Agg Géza.

A szakszervezeteknek azt sikerült elérniük, hogy bevonták őket a program részleteinek kidolgozásába. Az elnök szerint szeretnék, ha minél előbb, akár már február végén elérhető lenne az újraelhelyezkedéshez adott konkrét anyagi segítség (az elbocsátottak is eddig jelentkezhetnek be a programba). A kirúgottak zöme ugyanis két hónapos felmentési idővel foglalkoztatott kormánytisztviselő volt.

Ennél is nagyobb problémát okoz, hogy az elsődleges visszajelzések szerint az elbocsátottak többsége 50 év feletti munkavállaló − akadt olyan is, akit két hónappal a nyugdíjkorhatár előtt mentettek fel. Ezért az érdekképviseletek javasolták a 2011 végén kifutó Prémium évek program kiterjesztését, valamilyen továbbvitelét, valamint azt is, hogy a kormány vizsgálja meg, kiterjeszthetőek-e a 2011 végéig érvényben lévő, öregségi nyugdíj előtti nyugállománnyal kapcsolatos szabályok erre a körre.

Eddig nagyjából a szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető adókedvezmény az egyetlen konkrétum, ami a szokásos álláskeresési tanácsadási segítség mellett tudható a Karrier Híd program által kínált lehetőségek közül. Mértéke a bruttó munkabér − de legfeljebb a minimálbér kétszerese − 13,5 százaléka lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik