Belföld

Schmitt Pál kilencedik állomása

Schmitt Pál köztársasági elnök ma Egerbe és a hevesi megyeszékhely környékére látogat el; ez tavaly januárban megkezdett országjárása kilencedik állomása.

Az államfő reggel fél kilenckor érkezik az egri városházára, ahol Habis László, a város polgármestere fogadja. Schmitt Pál ezt követően a városháza dísztermében tartandó ünnepi közgyűlésen szólal fel. A rendezvény idejére az MSZP egri szervezete demonstrációt jelentett be, a kormányzati politika elleni tiltakozásul.

A köztársasági elnök a programját az Eszterházy Károly Főiskolán folytatja, majd ellátogat a Dobó István Gimnáziumba, ahol az új alaptörvényről tart előadást a diákoknak.

Schmitt Pál délben egy kézműves sajtmanufaktúrát keres fel, ezután pedig a ZF Hungária gyárába veszi útját. Az államfő programja egy erdőteleki gyárlátogatással ér véget.

A köztársasági elnököt útjára most is elkíséri felesége, Schmittné Makray Katalin.

Az államfő 2011. január 27-én Borsod megyében kezdte országjárását, az elmúlt egy évben pedig felkereste még Veszprém, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Tolna, Somogy, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik