Belföld

Schmitt kész a vizsgálatra

Az államfő Egerben azt mondta, a plágiumvádak miatt készen áll a vizsgálatra. Egy MSZP-s megfosztotta doktori címétől.

Az államfő reggel fél kilenckor érkezett az egri városházára, ahol Habis László, a város polgármestere fogadta. Schmitt Pál felszólal majd az ünnepi közgyűlésen. A rendezvény idejére az MSZP egri szervezete demonstrációt jelentett be a kormányzati politika elleni tiltakozásul, ugyanakkor felvonultak a köztársasági elnök hívei is.

A hvg.hu értesülése szerint az MSZP-s Korózs Lajos leült az egri önkormányzati hivatalban felállított alkotmány asztalához, majd egy tollal áthúzta Schmitt Pál neve előtt szereplő “dr.” titulust, mondván: nem doktor, ezért nem érdemli meg.

A hvg.hu múlt héten írta meg, hogy a köztársasági elnök 215 oldalas kisdoktorijának legnagyobb része plágium, egy bolgár tudós munkájának szinte szó szerinti átvétele. Az államfő tegnap a közrádióban kijelentette, dolgozata mindenben megfelelt az 1992-es szabályoknak.

Schmitt Pál a városházán elmondta: nem szabad egymásra mutogatni az ország eladósodottsága kapcsán, hiszen az elmúlt időszakban mindenki erején felül költekezett, az országos és helyi vitákban pedig meg kell hallgatni mindenkit, még a leggyengébb erővel rendelkező pártok véleményét is, mert valószínűleg azok mögött is „jó szándékú, építő kritika” húzódik, amit a történelem később akár igazolhat is.

A köztársasági elnök külön kitért Tarnabod példájára, ahol véleménye szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkájának is köszönhetően már elterjedt a “nem adom fel hangulat”. Mint mondta, ennek az egész országban el kellene terjednie ahhoz, hogy érezhető legyen: a Magyarország EU-elnöksége alatt elfogadott romastratégia nem “lózung”, hanem olyan eltökélt szándék, amelynek eredményét látni lehet majd más településeken is.

Schmitt Pál az Eszterházy Károly Főiskolán folytatja látogatását, ám a korábbi tervekkel ellentétben nem találkozik a főiskolai hallgatókkal, hanem a Dobó István Gimnáziumban tart előadást az új alaptörvényről.

Ezt követően egy kézműves sajtmanufaktúrát keres fel, ezután pedig a ZF Hungária gyárába veszi útját. Az államfő programja egy erdőteleki gyárlátogatással ér véget. A köztársasági elnököt útjára most is elkíséri felesége, Schmittné Makray Katalin.

Schmitt készen áll a vizsgálatra

Az államfő csütörtökön, országjárása egri állomásának elején újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a plágiumvádak miatt készen áll a vizsgálatra, hiszen politikusként és államfőként meg kell szoknia, hogy tettei átláthatóak, elszámoltathatóak legyenek. 

Schmitt Pál megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját.

A Medián felmérése szerint a Fidesz szavazói továbbra is bíznak az elnökben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik