Belföld

Szegedre is megérkezett a hó

Apró szemekben, lassan, de elindult Szegeden is a havazás. Az előrejelzés szerint nem tart sokáig.

Január első két hete az ország legnagyobb részén tavaszias idővel telt. A hétvégétől több hullámban sarkvidéki eredetű levegő áramlik fölénk, a hideggel hó is érkezik, ennek mennyisége azonban még bizonytalan.

A hét első felében tartós váló északnyugati, majd északi, északkeleti áramlással egyre hidegebb, sarkvidéki, majd kontinentális levegő érkezik térségünkbe. A hideg mellett időnként nedvesebb léghullámok érik el térségünket, emiatt hózáporok, havazás is előfordulhat, a csapadék mennyisége és térbeli eloszlása azonban még bizonytalan.

Az előrejelzések alapján igen valószínűnek tűnik, hogy az előttünk álló időszak lesz a tél eddigi leghidegebb szakasza. Ezen a télen a legalacsonyabb hőmérsékletet eddig Csávolyon (Baja melletti település) mérték még december 21-én ez -15.6 fok volt. A héten van rá esély, hogy -legalább regionális szinten- összefüggő hótakaró alakuljon ki, ekkor  egy tartósabban derült éjjelen egy-egy fagyzugos, havas helyen (pl. az Északi-középhegység völgyei)  akár -20 fok közelébe (esetleg az alá is) csökkenhet a hőmérséklet. Országos szinten várhatóan nem lesz ennyire hideg, de éjszakánként több helyen -10 fok alá hűlhet a levegő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik