Belföld

Orbán Viktor szerdán megvédi Magyarországot

Orbán Viktor kormányfő felszólal az Európai Parlament (EP) szerdai ülésén - közölte a miniszterelnök szóvivője hétfőn késő este.

Szijjártó Péter közleményében úgy fogalmaz, hogy szerdán a nemzetközi baloldal újabb támadást akar indítani Magyarország ellen, ezért Orbán Viktor hétfőn azzal a kéréssel fordult az Európai Parlament elnökéhez, hogy tegye lehetővé felszólalását a strasbourgi vitában.

“Nem engedjük, hogy a nemzetközi baloldal hazugságokkal és alaptalan rágalmakkal vádolja Magyarországot a nemzetközi nyilvánosság előtt. Mi ezúttal is megvédjük Magyarországot és a magyar emberek becsületét” – fogalmazott a szóvivő.

Ezt megelőzően, hétfő este az InfoRádió brüsszeli forrásokra hivatkozva adott hírt arról, hogy Orbán Viktor szerdán részt vesz és felszólal az EP szerdai, a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről tartandó plenáris vitájában, Strasbourgban.

A rádió a honlapján hétfőn azt közölte: “Orbán Viktor levélben kezdeményezte ezt Jerzy Buzeknél, az Európai Parlament elnökénél, a frakciók pedig hozzájárulásukat adták a kezdeményezéshez”.

Az Európai Bizottság még múlt héten kiadott közleménye szerint arra készül, hogy január 17-én, azaz kedden “alapos jogi elemzésen alapuló”, “megfelelő” döntéseket hoz azokkal a nemrégiben született magyar jogszabályokkal kapcsolatban, amelyek uniós joggal való összhangját illetően aggodalmak merültek fel. Szerdán az EP tart plenáris vitát a “magyarországi közelmúltbeli politikai fejleményekről”. Az ülésen a képviselők meghallgatják az Európai Bizottság képviselőjét – aki az MTI értesülései szerint akár José Manuel Durao Barroso elnök is lehet -, valamint az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács beszámolóját a téma kapcsán, majd hozzászólásokat tehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik