Belföld

Kétnapos kultúranapi rendezvénysorozat Fehérváron

A Magyar Kultúra Napja alkalmából ünnepi gálaműsort, önálló estet rendeznek, kiállítást nyitnak.

Kiss Dorottya, a szervező Szabadművelődés Háza igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a programot a rendezvény hagyományos helyszínén, az Öreghegyi Közösségi Házban nyitják meg január 21-én, szombaton. A rendezvény keretében Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész tart Az igazat mondd, ne csak a valódit címmel önálló estet és felidézi a 20. század istenkereső költőinek alkotásait. A műsorban gordonkán Négyessy Katalin működik közre.

Ugyancsak a közösségi házban nyitják meg Filep Sándor festőművész Anno című kiállítását. A február 19-ig megtekinthető tárlatot Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

Január 22-én, vasárnap a Vörösmarty Színházban gálaműsorral köszöntik a magyar kultúra napját. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás megyei közgyűlési elnök köszöntőjét követően az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Néptáncegyüttes és a Galiba Zenekar, valamint a teátrum művészei és a Fehérvár Hangja énekverseny döntősei adnak műsort.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik