Belföld

Biztonságosabb lett a fehérvári VIII. számú Bölcsőde

Mintegy 70 millió forintos, saját keretből újította fel az önkormányzat a 80 gyermeket befogadó intézményt.

A 460 négyzetméter alapterületű, három gondozóegységes tóvárosi intézményt kedden adta át Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester.

A kizárólag önkormányzati költségvetésből megvalósított felújítást az tette szükségessé, hogy az 1973-ban épült intézmény padozata megsüllyedt, és veszélyessé vált a statikai állapota.

A székesfehérvári vállalkozó által elvégzett munkálatok során elbontották a megsüllyedt aljzatot, és új betonacélhálós szerkezetű vasbeton gerendaráccsal töltötték fel a felületet.

Az energiatakarékosság érdekében szigetelték a homlokzatot és a tetőt, és hatvannégy új nyílászárót építettek be. Felújították a teraszt, új vizesblokkokat és udvari játéktárolókat alakítottak ki, valamint akadálymentesítették a bejáratot.

A beruházás célja az intézmény biztonságos és energiatakarékos működésének megteremtése volt  – emelte ki Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

2011 decemberében befejeződött a felújítás. Az intézményt január elején vették birtokba a gyerekek– mondta el Stefanovicz Éva intézményvezető. Hozzátette: a csoportszobák, valamint az átadók és a mosdók burkolata is megújult, valamint megfelelő fényű, de alacsony fogyasztású modern világító testeket is felszereltek.

Az intézményvezető a Fehérvár24-nek hangsúlyozta: nemcsak esztétikusabb és biztonságosabb lett az intézmény, hanem otthonosabb is, és ami fontos, szakmai szempontból is megfelelő. Eddig ugyanis nem látta a gondozó a csoportszobából a mosdóban lévő gyermekeket, a beruházásnak köszönhetően ez megszűnt.

A felújítás idejére a III. számú Bölcsőde fogadta be a tóvárosi kicsiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik