Belföld

Rövidesen a kormány elé kerül a drogstratégia

Az úgynevezett C lista márciustól lesz hatályos. Ez már nem konkrét szereket tilt be, hanem alapvegyületeket.

Rövidesen a kormány elé kerül a nemzeti drogstratégia – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) államtitkársága hétfőn az MTI érdeklődésére. Az új, már nem konkrét szereket, hanem az alapvegyületeket tartalmazó úgynevezett C lista márciustól lesz hatályos. A listára kerülő újabb szerekről kormányhatározat dönt majd.

A Nefmi tavaly augusztusban jelentette be, hogy elkészült az új nemzeti drogstratégia tervezete, amelyet a drogstrategia.hu weboldalon bárki megtekinthetett.

A szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság a 40 oldalas dokumentum közzétételekor azt hangsúlyozta: a stratégia a fiatalok testi és lelki egészségfejlesztésére, a családok megerősítésére, a közösségek megtartó és formáló erejére koncentrálva kívánja erősíteni a megelőzést, de nem feledkezik meg a kábítószerfüggőkről sem.

A dokumentumból az is kiderül, hogy jogszabályban tiltanák meg a függőséget okozó szerek bármilyen formában történő reklámozását és népszerűsítését, továbbá fokozottan ellenőriznék a kábítószer-fogyasztást kedvező színben feltüntető internetes tartalmakat.

Zacher Gábor toxikológus az MTI-nek az államtitkárság hétfői közlésére úgy reagált: egyfelől “jól hangzik”, hogy a stratégia rövidesen a kormány elé kerül, másfelől viszont nem érti, mire kell várni, miért nem lehetett azt már tavaly év végén “beszúrni” a törvényalkotási munkába. Véleménye szerint “abból nem lett volna politikai vihar, csak haszon”.

Mint hangsúlyozta: jelenleg az interneten oly könnyedén lehet házhoz rendelni a tudatmódosító szereket, mint a pizzát. Az internetes kereskedelem visszaszorítását segíti majd az úgynevezett C lista, amelynek az a lényege, hogy nem konkrét szereket, hanem az alapvegyületeket tiltja be – fejtette ki Zacher Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik