Belföld

Oszkó szerint jövőre kitörhetünk a bóvliból

A volt pénzügyminiszter szerint a 80 százalék körüli államadósságot és a 3 százalékos hiányt több ország is irigyelhetné.

Nagyobb lesz az országon a nyomás a görög helyzet és az eurózóna tagjainak leminősítése miatt, a héten a forint a külső körülmények miatt gyengülhet – mondta Oszkó Péter a köztévé reggeli műsorában. Szerinte ez még inkább megérteti az országgal, hogy ilyen piaci körülmények között nincs más megoldás, mint az IMF-megállapodás. A felvenni tervezett kölcsön nagyságáról azt mondta: akkora összeg kell, aminek hallatára mindenki hátradől, megnyugszik. 2008 őszén is úgy kezdődtek a tárgyalások, hogy az akkori kormány csak 5 milliárd dolláros hitelkeretről tervezett megállapodni, ám a piaci visszajelzések miatt végül 20 milliárd dollárról egyeztek meg – emlékeztetett a volt pénzügyminiszter.

Oszkó Péter úgy vélte: a 80 százalék körüli államadósságot, és a 3 százalékos államháztartási hiányt több ország is irigyelhetné. Az ilyen alapokon nyugvó gazdaságot lehet finanszírozni a piacokról. Az EU azért lebegtet mégis szankciókat Magyarországgal szemben, mert ezeket a számokat átmeneti intézkedésekkel érte el Magyarország, és azt nem tudni, mi lesz 2013-ban. Szigorúbbak velünk szemben az elvárások, mert a 2004-es csatlakozás óta renitensek vagyunk, így az Európai Unió most példamutatást vár el tőlünk – írja a hirado.hu.

Oszkó Péter a kormánynál kedvezőtlenebbnek látja a költségvetési pályát, mintegy 400 milliárd forintos kiigazítást tart szükségesnek. Elismerte, hogy sok helyen nyomás van a büdzsén, de a kiigazítás szerinte csak kormányzati szándék kérdése. Kérdésre válaszolva azt mondta: a nemzetközi hitelminősítőknél ebben a költségvetési évben biztosan nem jutunk vissza a befektetésre ajánlott kategóriába. Ha azonban Magyarország nem rontja a számait, akkor 2013-ban nem kizárt a felminősítés – mondta a volt pénzügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik