Belföld

Orbán bozótot hord magával

Január második hetében szó esett az orbáni adjonistenről és az európai fogadjistenről, a kölcsönpénzét féltő Nyugatról, a miniszterelnöknek álcázott bozótharcosról, a köztársaság nélküli elnök körüli plágiumbotrányról. Dumagyűjtemény.

Öreg katona vagyok, nem először szagolok lőporfüstöt.

Orbán Viktor miniszterelnök (Magyar Távirati Iroda, január 8.)

 

Jó, ha a miniszterelnök tudja: amilyen volt az orbáni adjonisten, olyan lesz az európai fogadjisten.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök (Facebook.com, január 9.)


Fotó: Kummer János

2012 Magyarországának rosszul kormányzó, de nehezen leváltható kormánya van.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök (Haza és Haladás blog, január 9.)

 

Vége annak, hogy a társadalom egyik fele keresi meg a másik kenyerét.

Bencsik János Fidesz-politikus (Népszabadság, január 9.)

 

Egy Jobbik által megvalósuló fasisztoid állam víziójának a mai rezsim már nemcsak az előszobája, hanem a nappalija.

Tóbiás József szocialista politikus (Országos Sajtószolgálat, január 10.)

 

A választók utálni mindig jobban tudtak, mint szeretni.

Stemler Miklós újságíró (Hírszerző.hu, január 11.)

 

Sokkal jobb sors egy demokratikus párt leköszönt elnökének lenni, mint megbuktatott politikusának.

Schiffer Anna nagynéni Schiffer Andrásról (Galamus.hu, január 11.)

 

Orbán Viktor igazi bozótharcos, ha nincs bozót, visz magával.

M. Kovács Tibor újságíró (Hírszerző.hu, január 12.)

 

A politika olyan, mint a víz: ha elzárjuk az útját, indul másfelé, és valahol kitör.

Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter a parlamenten kívüli akciókról (168 Óra, január 12.)

 

Ctrl C, Ctrl V elnöke van Magyarországnak.

Vágó Gábor LMP-politikus Schmitt Pálról (ATV, január 12.)


Fotó: MTI / Kovács Attila

A hivatkozás, illetve idézőjel nélküli átvétel plágium.

Majoros Pál kutatásmódszertani szakértő (Népszabadság, január 13.)

 

A plágium gondolatlopás.

Krémer Ferenc szociológus (Galamus.hu, január 14.)

 

Azért vagyunk itt, hogy megerősítsük a kormányt, Orbán Viktort és legközelebbi harcostársait.

Csurka István MIÉP-politikus Szegeden (Délmagyar.hu, január 14.)

 

A Nyugat egyszerűen félti a pénzét.

Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének szóvivője (Magyar Hírlap, január 14.)

 

Azért nem lehet kormányozni, mert olyan hiteltelen a kormány, hogy már senki sem ad neki kölcsön pénzt.

Karácsony Gergely LMP-politikus (Vasárnapi Hírek, január 15.)

 

A tárgyalásokról való tárgyalások periódusában vagyunk.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár (Magyar Rádió, január 15.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik